Megjelent: 17 éve

Szekszárdon tervez központot az Adval Tech: akár 200 munkahely létesülhet

Szekszárdon építi fel kelet-közép-európai regionális központját a lemezmegmunkálással és műanyag-fröccsöntéssel foglalkozó svájci csoport, az Adval Tech. A 2 milliárd forintos beruházást követően mintegy 40 új munkahely létesül, öt éven belül pedig duplájára nőhet a jelenlegi 200 fős létszám - értesült a Világgazdaság.

A svájci társaság vezetői tavaly döntöttek arról, hogy a fokozódó globális verseny miatt a térségbe helyezik ki az egyik üzemet, ma már viszont egyre inkább hajlanak arra, hogy teljes műanyagipari részlegüket Tolna megyébe hozzák. Ezzel párhuzamosan egy fejlesztőközpont felállítását is tervezik, amelyhez a szakképzett munkaerőt a munkaügyi központ segítségével - és egy sajátos képzési rendszer kialakításával - kívánják megtalálni. Ebből kifolyólag már egy ösztöndíjrendszer kialakításáról is tárgyaltak Horváth István polgármesterrel.

Jean Claude Philipona cégvezető a Világgazdaságnak tett nyilatkozatában elmondta, azért választották Szekszárdot, mert itt olcsóbban lehet beruházni, mint Budapesten, másrészt egyre bővülő kelet-európai ügyfélkörüket is könnyebb innen kiszolgálni. Várakozásaik szerint az Adval Tech árbevétele a jelenlegi 15 millió euróról 40 millió fölé is nőhet.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk