kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Milliárdos beruházások, több ezer munkahely Magyarországon

Egyre vonzóbbak vagyunk a külföldi befektetők számára, szinte az ország minden területére jut egy milliárdos nagyságrendű beruházás. Idén a külföldi tőke többek közt csomagológyár, cserépgyár, cementgyár és autóelektronikai üzem formájában ad több ezer embernek munkát - veszi sorra a Világgazdaság.

Kóka János kínai körútja hasznosnak bizonyult, hiszen 4,5-5 milliárdos befektetést hozott haza a gazdasági miniszter. A Miskolc-Alsózsolcán épülő kínai csomagológyár mintegy 800 főnek teremt munkahelyet.

A Tondach Békéscsabát szemelte ki, legmodernebb tetőcserép-gyártási technológiáját mintegy 9 milliárdos zöldmezős beruházása keretében telepíti Magyarországra. A 30 ezer négyzetméteres üzemben évente 30 millió tető- és kétmillió idomcserép előállítását tervezik, 60 fő munkába állításával.

A Strabag még ezt is túlszárnyalja, a napokban kezdte meg 45 milliárd forintot meghaladó cementgyárának építését Királyegyháza határában. A grandiózus projekt "Európa legmodernebb, legszebb, és ami még fontosabb, legkörnyezetbarátabb cementgyárát" célozza, mondta Gerhard Biswanger, a Strabag SE területi igazgatója.

A Modine Hungária Kft. ennél kicsit szerényebben vág neki a bővítésnek, új, hatezer négyzetméteres gyöngyösi üzemét "mindössze" 12 millió dollár, azaz 2,2 milliárd forint értékben kívánja megvalósítani. A gépjármű-alkatrészek (hűtők, olajhűtők, egyéb hőcserélő elemek) gyártását májusban kezdi meg, mintegy 50 munkás alkalmazásával.

Már negyedik csarnokánál tart a Robert Bosch Elektronikai Kft. A 90 millió eurós (23 milliárd forintos) beruházásnak köszönhetően 20 ezer négyzetméterrel nőtt a hatvani egység üzemmérete, a mintegy 300 álláshely feltöltése rövidesen megtörténik.

Ahogy a HelioGrid Magyarország Napelemgyártó Kft. 16,5 milliárd forintos rétsági napelem gyárának építése is, a beruházás 60 százalékát magyar, fennmaradó részét pedig svájci és amerikai befektetők fedezik - járt utána a Világgazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk