kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

MSZOSZ: Kövesse az inflációt a béremelés

Az MSZOSZ 2,8 százalékos reálbérjavulást kíván elérni a versenyszférában jövőre, annyit mint a GDP feltételezett bővülése - mondta Pataky Péter elnök. Az elnökség álláspontját tolmácsolva elmondta, hogy ehhez a feltételezett inflációval is kalkulálva legalább 9 százalékos bruttó keresetemelésre van szükség.

images

A szövetség eredményt akar elérni a régóta szorgalmazott bértarifa-minimumok alkalmazásában, ezért az ágazati bértarifa tárgyalások haladéktalan elkezdését javasolja. Az MSZOSZ szerint szükséges, hogy jövőre az adómentes étkezési hozzájárulás hidegétkeztetésnél 6 ezer, melegétkeztetésnél 12 ezer forintra emelkedjen.

Az iskolakezdési támogatás 24 ezer forintra emelését javasolják, illetve azt, hogy érje el a mindenkori minimálbér 35 százalékát. Szükségesnek tartják, hogy a munkabérek banki átutalása miatt adómentesen kaphassanak a munkavállalók 4 ezer forintos költségfedezetet.

Az elnökség, értékelve az idei gazdasági helyzetet, fontosnak tartja megjegyezni, hogy az infláció az első félévben jelentősen meghaladta a bérmegállapodások megkötésekor előre jelzett szintet. A 6,2 százalék helyett 7,5 százalék körül várható az infláció éves szinten - mondta Pataky Péter.

Az első félévben a foglalkoztatás kismértékben csökkent, ez alapvetően a költségvetési szféra létszámcsökkenéséből adódik, a versenyszférában 1 százalék alatti létszámbővülés volt. Az elnök tájékoztatása szerint a szövetség tagszervezetei többségben azt jelezték, hogy az év első hónapjaiban lezajlott tárgyalásokon átlagosan bruttó 8,5 százalékos béremelést sikerült elérniük.

Az átlagot meghaladó mértékben a legalacsonyabb átlagkeresetű ágazatokban nőttek a keresetek. A keresetek emelkedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése és az alacsony jövedelmű ágazatok garantált bérminimumra való ráállása. Bár a bruttó keresetek emelése az Országos Érdekegyeztető Tanács megállapodásában ajánlott mérték körül alakult, a reálkereset a tárgyalásokon számított 4 százalékos csökkenésnél is nagyobb mértékben romlott - hívta fel a figyelmet az MSZOSZ elnöke, hozzátéve: ez befolyásolja a jövő évre vonatkozó követeléseiket.

Kifogásolják, hogy a jövő évre tervezett adóváltozások csak a közepes jövedelműeknek kedvezőek, az alacsonyabb jövedelműeknél az infláció a keresetek reálértékének csökkenését eredményezi. A kétkulcsos tábla a szövetség szerint továbbra sem alkalmas az infláció miatt szükséges valorizálás megvalósítására. Ennek hiányában jövőre a 100 ezer forint alatti munkabéreknél a bruttó növekedéshez képest a nettó keresetek 1-1,5 százalékkal alacsonyabbak lesznek, ami 0,4-1,1 százalékos adóteher-növekedést jelent.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk