kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

22 ezer új állás, 676 ezer álláskereső

A bejelentett új állások, de az álláskeresők száma is nőtt februárban januárhoz képest - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

Északkeleten a legrosszabb a helyzet


A legtöbb álláskereső továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van: e két megye a teljes állomány csaknem negyedét adta. Februárban több mint 325 000 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, egynegyedük álláskeresési, a többség pedig szociális támogatásban részesült. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma 2012 novembere és 2013 januárja közötti időszakban 486 400 főt tett ki, amely 11,2 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.


77 ezer pályakezdő munkanélküli


2013. februárban a nyilvántartásban 77 500 pályakezdő szerepelt, számuk januárhoz képest 5, 2012 februárjához képest pedig csaknem 27 százalékkal emelkedett. A legtöbb fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben tartották nyilván, de e két megye mellett még jelentős a Hajdú-Biharban regisztrált pályakezdő álláskeresők száma is. A legalacsonyabb a pályakezdő álláskeresők aránya a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Zala megyékben.


183 ezren tartósan nem találnak munkát


A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma a zárónapon több mint 183 ezer volt, az összes állás nélkülihez viszonyított hányaduk egy hónap alatt 0,4 százalékponttal 27,1 százalékra csökkent, éves összevetésben ugyanakkor 6 százalékkal emelkedett. A legkisebb arányú "tartós munkanélküliséget" Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében regisztrált az NMH.


22 ezer üres új álláshely


Február folyamán a foglalkoztatók összesen 22 700 üres álláshelyet jelentettek be első alkalommal, amely az előző hónaphoz képest 10,4 százalékos növekedést jelentett, több mint 76 százalékos visszaesés ugyanakkor 2012 februárjához képest. A legtöbb új munkaerőigény Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megyéből érkezett, az e három megyében megjelenő új álláslehetőségek a teljes kínálat 37,3 százalékát tették ki.


Így összesen 2013. februárban 43 900 munkaerőigény kiközvetítése valósulhatott meg, amelyből a zárónapon mintegy 26 000 állás maradt betöltetlen. A legtöbb munkaerőigény a feldolgozóipar, a kereskedelem, gépjárműjavítás és az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység nemzetgazdasági ágból érkezett februárban.


Csoportos létszámleépítés 15 cégtől


Februárban 15 cég jelezte létszámcsökkentési döntését, mely 1146 munkavállaló munkahelyének megszűnését jelentette. Az előző hónaphoz képest 22,6 százalékkal, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 56,7 százalékkal mérséklődött a csoportos létszámleépítésben elbocsátandók létszáma (MTI).


2013. március 25.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk