kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Szeptembertől a gyógypedagógusnak tanulók is kaphatnak Klebelsberg-ösztöndíjat

Szeptembertől a gyógypedagógus-képzésben résztvevők is igénybe vehetik a Klebelsberg-ösztöndíjat - mondta Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a a Varázslat című konferencián. Az államtitkár szerint több gyógypedagógusra van és lesz szükség.

Az utánpótlás fontos, azt lehet mondani, hogy ez nehéz, ugyanakkor szép és biztos szakma, "kötelességünk biztosítani a képzés folyamatosságát" - hangsúlyozta.

A Varázslat című konferenciára az ország 12 megyéjéből 62 szakszolgálati intézményegységből érkeztek szakemberek. A Miskolci Tankerületi Központ a rendezvényt ismertető sajtóanyagában azt írta: a pedagógia szolgálatokban dolgozók szakmai elköteleződése maga a "varázslat". "Következetességük, korszerű, komplex módszertanuk olyan egyedülálló érték, amely pedagógiai, pszichológiai eszközökkel nyújt pótolhatatlan esélyt a segítségre szoruló gyerekeknek, szüleiknek és a különleges bánásmódot igénylő gyerekeket tanító pedagógusoknak egyaránt.

Mint kifejtették: az elmúlt években nagy erőfeszítések zajlottak annak érdekében, hogy olyan pedagógiai rendszer épülhessen ki, amely biztosítja a segítségre szoruló gyermekek oktatási-nevelési sikerességét az ország valamennyi járásában. 2013-ban átalakult a szakszolgálatok szervezeti kerete.

A hatályos új jogszabályok a szakszolgálatok egységesebb működtetését célozzák, időközben már több mint 4100 munkatárs látja el országszerte e komplex feladatot. "A társadalmi esélyegyenlőség minél teljesebb megteremtését szolgálja ma minden kezdeményezés, amely hozzájárul a méltányosabb és a helyi szükségletekre reagáló rendszer működtetéséhez, fenntartásához" - fogalmaztak.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk