Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

28 órás munkahét bevezetését követeli a legnagyobb német szakszervezet

Az eddigi 35 helyett a 28 órás munkahét bevezetését követeli a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall - írja az MTI.

A fém- és az eletronikai ipar több mint 2,2 millió munkavállalóját összefogó érdekképviselet keddi közleménye szerint a 2018-as bértárgyalásokon 6 százalékos béremelést követelnek, és azt az új jogot, hogy a dolgozók külön indoklás nélkül heti 28 órára csökkentsék munkaidejüket, két évi időtartamra.

A 6 százalékos béremelést azzal indokolták, hogy a különösen az autóiparban zajló töretlen növekedésre és a megrendelések bőségére tekintettel méltányos, hogy a vállalatok sikereiből a munkavállalók is részesülnek.

A 28 órás munkahétről hangsúlyozták, hogy a munkaadók minden eszközzel igyekeznek meghosszabbítani a munkaidőt a dolgozók egészségének, és a család és karrier összeegyeztethetőségének kárára. Ezért a munkavállalóknak is ugyanolyan lehetőséget kell adni munkaidejük csökkentésére.

Kiemelték, hogy az ágazatban mindössze 20 százalék a teljes állásban dolgozó nők aránya, a rugalmasabb munkaidő-beosztással viszont növelni lehet arányukat, ami hozzájárulna a szakemberhiány enyhítéséhez. A munkaadói oldal azon ellenvetésére, hogy a munkaidő feletti önálló rendelkezés lehetőségének bővítése és a munkaidő csökkenése révén kieső bér pótlására irányuló követelések rontják a globális piacokon tevékenykedő cégek versenyképességet, megjegyezték, hogy aki részmunkaidős állás vállalására kényszerít embereket azért, mert gyermeket nevelnek, az "önként lemond azokról a szakemberekről, akikre a jövőben szüksége lesz".

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk