kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Jobbik: család- és életellenes a munka törvénykönyvének tervezett módosítása

Szakszervezetekkel kezd egyeztetésbe a Jobbik annak érdekében, hogy ismét visszaverjék a munka törvénykönyvének tervezett módosítását - írja az MTI.

images

Pintér Tamás, a párt országgyűlési képviselője szerint a módosítással heti egy helyett, csak havi egy pihenőnapjuk maradna a dolgozóknak, az arcpirító módon évi 250-ről 400-ra emelt túlórakeretet pedig nem egy, hanem hároméves átlagban kellene számítani.

Szerinte ez csalásokhoz vezethet, de ahhoz is, hogy az egészséges határon túl terhelik a munkavállalókat.

Hozzátette, így a megemelt túlóraszám miatt egy magyar dolgozóval akár 14 hónapnyi munkát is elvégeztethetnek, holott nem a munkaórák számát, hanem a kétkezi munkások bérét kellene megemelni.

Az indítványt megdöbbentőnek nevezte az ellenzéki politikus, azt már kevésbé, hogy az két fideszes képviselő indítványaként, azaz arról a szakszervezetekkel és a munkaadókkal folytatott egyeztetéseket, vitákat elkerülve tárgyal a törvényhozás.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc

Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk

Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk