Megjelent: 5 éve

224 új munkahely a Nokia Siemenstől

A Nokia Siemens Networks 224 új, felsőfokú munkahelyet létesített budapesti kutatás-fejlesztési központjában, ehhez 270 millió forint állami támogatást kaptak - írja az MTI.

Matolcsy György hangsúlyozta, hogy a megállapodás a közép-európai együttműködést is erősíti, és sok kis lépéssel Közép-Európa a kontinens növekedési központjává válhat. Közlése szerint Magyarország a következő hetekben, hónapokban olyan megújuláson megy át, amely révén a régió legversenyképesebb, a külföldi működő tőke legvonzóbb országa lehet. Úgy értékelte, hogy Magyarország a kutatás-fejlesztési szektorban versenyképes, amit mutat a mostani megállapodás is.


Az újak átlagéletkora 28,5 év


Ésik Róbert elmondta, hogy a projekt keretében 224 felsőfokú végzettséggel rendelkező, többségében pályakezdő munkavállalót vettek fel, akiknek átlagéletkora 28,5 év. A magyar állam támogatása közel egymillió munkaórához elegendő, a Nokia Siemens Networks Kft. azonban kötelezettséget vállalt arra, hogy a kutatás-fejlesztési erőforrásokra vonatkozó kapacitásokat és munkahelyeket 5 éven keresztül fenntartja. Az új munkavállalók többségét a Nokia Siemens Networks ösztöndíjprogramjában választották ki, melyben szemeszterenként mintegy 50 diák különböző kutatási projektekben vesz részt 13 egyetem közreműködésével.


A Nokia Siemens Networks budapesti kutatás-fejlesztési központja 1998-ban jött létre, tevékenysége a K+F teljes spektrumát magában foglalja: az igények megfogalmazásától, a tervezésen át az egyes szoftverek gyártásáig. Úttörőnek számít az új generációs telekommunikációs megoldások, technológiák fejlesztésében és szabványosításában. A közel 1.000 munkavállalót foglalkoztató központ része a Nokia Siemens Networks globális kutatás-fejlesztési hálózatának, melynek többi európai társa Németországban, Finnországban és Lengyelországban található.


2011. november 11.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek