kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Alig vállalkoznak a fiatalok

Hazánkban a 2,3 milliónyi 15-34 éves fiatal kevesebb, mint négy százaléka mer csak saját vállalkozásba fogni, ami nemzetközi összehasonlításban is sokkoló arány - áll a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) felmérésében, amelyet a penzcentrum.hu ismertet.

Hiányzik a gyakorlati, üzletvezetési tudás


A szövetség tapasztalatai szerint az alacsony vállalkozási hajlandóságot a fiatalok, még az üzleti tanulmányokat folytatók is, leggyakrabban a sikeres hazai példák és a gyakorlati útmutatás hiányával indokolják. Véleményük szerint szinte csak elméleti oktatást kapnak: a szakmai kérdések, piaci helyzetek stratégiai szintű, általános elemzésével rendszeresen foglalkoznak, de senkitől nem tanulják meg, hogyan működik az üzlet a hétköznapokban.


Ha a munkatapasztalattal nem bíró, főiskolát vagy egyetemet végzett elméleti szakemberek, vagy a középiskola után munkalehetőség után kutató fiatalok úgy érzik, vállalkozóként minden energiájukat adminisztratív, adó- és munkajogi, szabályozási, munkaerőpiaci és egyéb, nem szakmai ügyek fogják lekötni, nem meglepő, hogy igyekeznek majd elkerülni a vállalkozás intézményét.


Fejben dől el a sikeres vállalkozás?


Másodszor, a fiatalok a tőkehiányt említik leggyakrabban, de válaszaikból és a velük folytatott beszélgetésekből kiderül, hogy legtöbben nincsenek tisztában a lehetőségeikkel, nincsenek konkrét terveik, és akár kényelemből, akár félelemből, nem kutatnak aktívan bevonható források, szakmai vagy pénzügyi befektetők után.


"A forráshiány nagyon erős érv, amivel nem lehet vitatkozni, de sokan már azelőtt feladják, hogy az anyagi kérdések felmerülnének" - véli Takács.


2011. augusztus 9.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk