kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

32 ezer forint a vasutasok jutalma

A három vasúti társaság 30 ezer alkalmazottja még karácsony előtt a számlájára kap átlagosan fejenként nettó 32 000 forintot - mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az erről szóló megállapodás aláírásakor, kedden Budapesten.

images

A kormánnyal kötött 5 milliárd forintos megállapodásnak ez a második kifizetése, még jövő karácsonyra is marad belőle 2 milliárd forint - jelezte Gaskó István, a VDSZSZ Szolidaritás elnöke. A megállapodást a MÁV Zrt., a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. vezetői írták alá a szakszervezeti elnökkel.


Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István tavaly novemberben állapodott meg arról, hogy a vasutasok három év alatt 5 milliárd forintot kapnak azért a szerepért, amely a MÁV átalakításában rájuk hárul. Ezzel az egyezséggel tavaly sikerült lezárni a szakszervezet gördülősztrájk-sorozatát. Tavaly karácsonyra fizettek ki 1 milliárdot, most 2 milliárdot, és marad még 2 milliárd jövő decemberre. Ez a tétel szerepel a 2013. évi költségvetésben is.


Dávid Ilona kiemelte, hogy azok is részesednek a juttatásból, akik a MÁV-tól kerültek át a GYSEV-hez. A menedzserszerződéssel foglalkoztatottaknak viszont nem jár a külön juttatás - tette hozzá (MTI).


2012. december 20.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk