kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Miért bírságolt a munkaügyi hatóság? - íme a toplista

Ismét nőtt a munkaügyi szabálytalanságon ért munkáltatók aránya: 2012-ben a munkaügyi felügyelőségek a több mint 19 ezer ellenőrzött munkáltató csaknem 70 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket, továbbra is kiemelkedő a feketefoglalkoztatás - közölte Gedeon András, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) munkavédelmi és munkaügyi sajtóreferense hétfőn az MTI-vel. Sok a jogsértés még a munkaidő-nyilvántartás, a bérfizetés és a felmondás területén.

images

Közel 4 ezer vállalkozász bírságoltak


A tavaly feltárt jogsértéseket elkövető 19 080 munkáltató közül 3 375 vállalkozással szemben alkalmaztak a munkaügyi felügyelőségek munkaügyi bírságot, összesen több mint 648 millió forint összegben. Az NMH az ellenőrzések során elsősorban a munkaszerződés, illetve a bejelentés nélküli foglalkoztatás feltárására, a munkavállalók anyagi biztonságát, megélhetését érintő jogszabályok megtartására és a munkaügyi előírások végrehajtását szolgáló tájékoztató és felvilágosító tevékenységre helyezett nagyobb hangsúlyt.


Kiemelkedik a feketefoglalkoztatás


Az elmúlt években folyamatosan csökkenő mértékű, de még mindig kiemelkedő szabálytalanság volt a feketefoglalkoztatás. A főbb munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállalók 11 százalékát teszi ki a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzéssel érintettek száma; több mint 12 ezer munkavállalót foglalkoztattak feketén.


Tavaly a feketemunkások ötöde esett az építőipari vállalkozásokra, igaz, az ellenőrzések 14 százalékát is ebben a szektorban végezték. A feldolgozóiparban és a kereskedelmi vállalkozások körében emelkedett a feltárt feketefoglalkoztatás mértéke. A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző cégeknél nem volt jelentős változás, ez az ágazat adta 2012-ben a feketemunkások 23 százalékát, amely a 2011. évhez képest csökkenés ugyan, azonban az előző esztendőhöz hasonlóan a "legfertőzöttebb" ágazat.


A vendéglátásban javulás


Javulás a vendéglátásban volt, ahol a 2011-es évhez képest alacsonyabb arányú volt a munkaszerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatás aránya, igaz, majdnem minden ötödik ellenőrzést ebben az ágazatban végezte a munkaügyi hatóság.


Munkaidő-nyilvántartás: valótlan adatok


A munkaidővel kapcsolatos jogsértések érintettjeinek létszáma növekedést mutat, amely jogsértés jellemzően a kereskedelem, vendéglátás és a feldolgozóipar területén foglalkoztatott munkavállalókat érintette a legnagyobb számban. A munkaidő-nyilvántartás hiányával, vagy adatainak valótlan rögzítésével több mint 20 ezer munkavállalónál találkoztak a munkaügyi felügyelők, amely 2011-hez képest növekedés.


Sok cég nem mond fel szabályosan


A munkabérrel kapcsolatos jogsértések mértékét jól mutatja, hogy az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott több mint negyedét érintette a vizsgált időszakban. Változatlanul jelentős mértékben előforduló munkaügyi szabálytalanság a munkaviszony megszűnésekor, illetve megszüntetésekor kiállítandó igazolások kiadásának elmulasztása vagy késedelme, valamint a munkabér elszámolásának hiányossága.


2013. március 18.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk