kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Diákpara a munkanélküliségtől

Az érettségi előtt álló fiatalok nagy része továbbtanulna, főként azért, hogy egy piacképes diplomával elkerüljék a munkanélküliséget - ez derült ki az Európai Ifjúság Kutató (EIKKA) felméréséből.

images

images

A kutatásból kiderült az is, hogy a diákok a piacképes diploma megszerzése után a hallgatói juttatásokat, a nyelvtanulási lehetőségeket és a diákéletet mérlegelik a leginkább, amikor intézményt választanak. A válaszadók közel 80 százalékánál lehet tudatos karrierépítésről beszélni, a kutatásból azonban az is kiderült, hogy a diákok nincsenek tisztában azzal, milyen kvalitásokra van szükség bizonyos képzésekhez.


A felmérést készítők sajnálatos tendenciaként említik, hogy a 18 évesek körében teljes bizalmi válság alakult ki a közszereplők iránt. A szűk környezet szerepe ezzel szemben felerősödött, a szülők és barátok véleményében a fiatalok 90 százaléka megbízik. "A tradicionális értékek, mint a vallásos hit, háttérbe szorultak náluk, de megjelent egy új materialista értékvilág, amelynek csúcsán a saját internet áll, ezt követi a lakás, pénz és mobil birtoklása" - olvasható az összegzésben.


2010. február 18.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk