kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Frissdiplomás felmérés: fizetés, álláskeresés

Még mindig megéri a felsőoktatásban tanulni, a diplomások körében ugyanis alacsonyabb a munkanélküliség, fizetésük pedig magasabb az átlagnál - mondta Veroszta Zsuzsanna, az Educatio Nonprofit Kft. vezető elemzője. Közel ötezer, 2007-ben diplomázott fiatalt kérdeztek meg a végzésük óta eltelt három évről.

Mindössze 14-15 százalék azok aránya, akik a végzettségüktől eltérő tudást megkövetelő területen helyezkedtek el, vagyis szakjukat tekintve pályaelhagyók lettek. Körükben az átlagos fizetésnél valamivel alacsonyabb, körülbelül 120 ezer forintos nettó havi átlagkereset jellemző. Emellett karrierjükkel elégedetlenebbek, mint társaik, valamint az átlagosnál nagyobb arányban (körülbelül harmaduk) fontolgatják a munkahelyváltást. Ezzel szemben azok, akik munkájukban nagymértékben tudják hasznosítani a felsőoktatásban szerzett tudást, átlagosan csaknem nettó 150 ezer forintot keresnek havonta – írja az Edupress.


2011. január 28.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk