kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Tömeges leépítés az Állami Számvevőszéknél

Az Állami Számvevőszék több ütemben mintegy száz munkavállalójának ajánlotta fel a távozást az intézménytől, negyvenen már el is fogadták az ajánlatot - írja az MTI.

Az ÁSZ közleményben úgy fogalmazott, hogy az együttműködési és elhelyezkedési ajánlat keretében mintegy száz dolgozójának ajánlotta fel a közös megegyezés lehetőségét, és számos eszközzel támogatja munkavállalói sikeres elhelyezkedését. "Az együttműködésre és kölcsönös párbeszédre alapozott lehetőség teljes mértékben figyelembe veszi az érintett munkatársak mentális és szakmai érdekeit, hozzájárul például a munkahelyi kiégés elkerüléséhez, valamint az új karrierlehetőségek megtalálásához" - írták.

Az Állami Számvevőszék - visszautasítva a szakszervezet vádjait - azt írta, hogy ezeket durva beavatkozásnak tekinti az ÁSZ alkotmányos alapokon álló szervezetirányítási függetlenségébe. "A szakszervezet indokolatlan és a közszféra hatékony feladatellátását teljes mértékben figyelmen kívül hagyó támadása alátámasztja az Országgyűlés december 12-i döntését arról, hogy az ÁSZ szervezeti állományára vonatkozó megfelelő intézkedések a köztisztviselőkről szóló törvényből beépüljenek az ÁSZ törvénybe" - írták.

Arra is emlékeztettek, hogy Domokos László elnök a 2019-es költségvetésről szóló parlamenti vitában jelentette be, hogy a hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően az állami szervek közül az ÁSZ elsőként ajánlott fel tapasztalt, jó munkakultúrájú gazdasági szakembereket (munkavállalókat) a munkaerőpiacon jelentkező hiány csökkentése érdekében, az üzleti szféra számára. A mostani intézkedés a nyáron megkezdett hatékonyságnövelő szervezetfejlesztési kezdeményezés folytatása - szögezték le.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk