Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Sztrájkot hirdetett az MCDSz a Villeroy & Boch Magyarország Kft.-nél

Sztrájkot hirdetett a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSz) a Villeroy & Boch Magyarország Kft. hódmezővásárhelyi üzemében, a munkabeszüntetés kedd 0 órától csütörtök reggel 6-ig tart majd. Az 54 órás sztrájkra azért kerül sor, mert a munkáltató nem hajtja végre a MCDSz által kért 12 százalékos, a szakszervezet szerint a társaság gazdasági helyzete alapján is reális mértékű béremelést - írja az MTI.

A sztrájkot a szakszervezet felmérése szerint több mint háromszáz munkavállaló támogatja - áll a közleményben.

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. - a vasarhely24.com portálon olvasható - közleménye szerint a vállalat menedzsmentje még 2017 végén tájékoztatta a cégnél működő szakszervezeteket, hogy a tulajdonos Villeroy & Boch AG a 2018-as bérfejlesztést április 1-jétől kívánja végrehajtani. Ezt a döntést a cégnél működő mindkét szakszervezet tudomásul vette, így az azóta eltelt időszakban több fordulóban zajlottak a tárgyalások az idei bérfejlesztésről. A megbeszélések a vállalat konszern jellegéből adódóan a korábbi években is több körben, és több héten át tartottak.

A vállalat legutóbbi ajánlatát, amely - számos más elem mellett - átlagosan 8 százalékos alapbéremelést biztosít a munkavállalóknak, március 22-én az egyik szakszervezet, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. Szakszervezeti Alapszervezete elfogadta. A cég, a nagyobb taglétszámmal rendelkező szakszervezettel történt megállapodás alapján, április 1-jétől, a megállapodásban szereplő béremeléseket végrehajtja, és erről értesíti a munkatársakat.

A hódmezővásárhelyi üzemben szaniterkerámiákat gyártanak, a gyár a Villeroy & Boch konszern legnagyobb ilyen üzeme. A cég 2016-ban 837 dolgozót foglalkoztatott.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk