kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Fizetési különbségek: a Tesco válaszol

Azonos feladatért, telephelyen belül, azonos bért fizet munkatársainak a Tesco Globál Áruházak Zrt. - közölte az áruházlánc arra reagálva, hogy a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSSZ) munkaügyi bírósághoz fordulna a láncnál előforduló bérkülönbségek miatt.

images

A lapnak nyilatkozó Bubenkó Csaba szakszervezeti elnök elmondta, hogy a Tescónál ugyanolyan munkaszerződéssel rendelkező, ugyanabban a munkakörben dolgozók bére között tíz, húsz, de akár 30 százalékos különbség is lehet, attól függően, hogy az ország mely területén működik az áruház. Arra is felhívta a figyelmet, hogy éppen a szegényebb, nagyobb munkanélküliséggel küzdő térségekben fizetnek kevesebbet a munkavállalóknak. Az érdekvédő szerint a Tesco éves szinten akár 1 milliárd forintot is megspórolhat ezzel a gyakorlattal.


A Tesco keddi közleménye szerint a meglévő bérkülönbségek oka, hogy a Tesco, a nemzetközi és hazai kiskereskedelmi gyakorlatnak megfelelően, minden telephelyén az adott munkakörnyezethez igazodóan nyújt versenyképes béreket. A Tesco Globál Áruházak Zrt. országszerte közel 22 ezer dolgozót alkalmaz, évente mintegy 2 ezer új munkahelyet teremt. Kiemelik: az elmúlt karácsonyi időszakban további 800 fő számára biztosítottak szezonális munkalehetőséget, közülük hatszázan ma is alkalmazásban állnak – tudósít az MTI.


2010. március 24.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk