kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Erőteljes fizetésemelés várható 2018-ban

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég elkészítette idei tanulmányát a magyarországi bérezésről. A felmérésen alapuló eredmények szerint egyrészt komoly szakemberhiányról számolnak be a vállalatok, másrészt a bérek gyorsabban emelkednek, mint ahogy azt korábban várták - derül ki sajtóközleményükből.

images

A résztvevő vállalatok több mint 70 százaléka elégtelennek nevezte a szakképzett munkaerőhöz való hozzáférést, a tavalyi helyzethez képest tehát nem következett be javulás. „Ez az eredmény megerősíti más, a közelmúltban végzett elemzéseink tapasztalatait, és világossá teszi, hogy a szakemberhiány kockázatokat rejt magában a nemzetgazdaság alakulására nézve”- jelentette ki Dirk Wölfer, a DUIHK kommunikációs
osztályvezetője.

A vártnál jóval nagyobb béremelés 2017-ben



A tavalyi őszi felmérés óta eltelt időszak egyik legérdekesebb fejleménye minden bizonnyal az alapbérek jelentős növekedése: „A magyarországi bérek idei alakulása számunkra is meglepő volt. Tavaly a cégek mintegy 4 százalékos emelkedést prognosztizáltak 2017-re, ezzel szemben valójában 6 százalékos növekedés következett be”- mondta Sághy András, a Kienbaum country menedzsere. A magyarországi szakmunkások átlagosan 7,4 %-os béremelkedésnek örvendhettek, az osztályvezetők és az alkalmazottak fizetése 6 %-kal, míg a vezető beosztású munkavállalók és a csoportvezetők fizetése 5,8 %-kal emelkedett - számolt be Sághy. Emellett jelentős regionális eltérések tapasztalhatók: Budapesten és vonzáskörzetében a bérek több mint 20 százalékkal haladják meg az országos átlagot.

A jövő évre vonatkozóan a vállalatok nem számítanak a bérnyomás csökkenésére: Átlagosan 6,1 százalékos béremelésre készülnek, ezen belül ismét a munkások, valamint a szellemi foglalkozású alkalmazottak számolhatnak az átlagosnál némileg magasabb, 6,8 ill. 6,4 százalékos fizetésemelésre.

Széles körben elterjedtek a mozgó javadalmazási elemek



Egy magyar vezérigazgató/ügyvezető éves jövedelme idén mintegy 30.000.000 forint, ami közel egyharmaddal több, mint amennyi egy igazgatósági tag fizetése (23.000.000 forint) és mintegy háromszor annyi, mint egy vezető beosztású munkavállaló, 11.000.000 forintnyi fizetéssel. Az egyszerű alkalmazottak éves átlagfizetése Magyarországon mintegy 3.340.000 forint.

A variábilis fizetési elemek

Magyarországon elég széles körben elterjedtek. A vezetők több mint 75%-a és szinte minden második munkavállaló részesül valamilyen prémiumban, illetve bónuszban. Ezek nagyságát elsősorban a vállalat nyereségessége határozza meg.

A cégautó

Magyarországon továbbra is az alapbér igen népszerű kiegészítésének minősül: az ügyvezetők 92 százaléka, a középvezetők 42 százaléka, míg a vezető beosztású munkavállalók mintegy 15 százaléka részesül ebből a juttatásból. Az ügyvezetők számára a cégautó beszerzésére átlagosan 13.400.000 forintos költségkeret áll rendelkezésre. A középvezetők szolgálati autójukat átlagosan 8.500.000 forintos költségkeretből szerezhetik be, míg a vezető beosztású munkavállalók járművei átlagosan 5.900.000 forintba kerülnek.

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk