Megjelent: 16 éve

Másik telkén építi fel bioerőművét a Dunapack

Elszámította magát a Dunapack jövendő bioerőműve kapcsán, a korábban tervezettnél ugyanis nagyobb mértékben használ majd biomasszát, ezért a szomszédos, nagyobb telekre kívánja cserélni ipari területét - adja hírül a Napi Gazdaság.

A Hamburger GmbH tulajdonában lévő Dunapack a napokban azzal a kéréssel fordult a dunaújvárosi önkormányzathoz, hogy az állam által is támogatott, 67 milliárd forintos beruházását ne a saját telkén, hanem egy szomszédos, ennél jobb adottságú és legfőképpen nagyobb területen valósíthassa meg. Az erőmű ugyanis a tervezettnél több biomasszát fog felhasználni, aminek a tárolásához helyet kell biztosítani. A Napi Gazdaság úgy tudja, a városháza áldását adta a területek értékarányos cseréjére, így a környezethasználati engedély birtokában már hozzá is foghatnak az építkezéshez.

A Dunapack egy új, évente csaknem 400 ezer tonna hulladék papírt feldolgozó üzemet, valamint egy vegyes tüzelésű, a papírgyártáshoz szükséges gőzt, valamint villamos energiát is termelő erőművet akar építeni a területen. A tervek szerint a 280 dolgozót foglalkoztató gyártóbázis évente 350 ezer tonna csomagolóanyagot állít elő. A programot egy, a Hamburger által létrehozott projektcég valósítja meg 2010-ig.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk