Megjelent: 5 éve

300 ezer fölé nő a közmunkások száma

Meg fogja haladni a háromszázezret az idén a közfoglalkoztatásban részt vevők száma - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, Hofmann Imrével, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Czomba Sándor hangsúlyozta: rekordnak számít, hogy az idén a 300 ezret is meg fogja haladni a közfoglalkoztatásban részt vevők száma, mint ahogy a közfoglalkoztatásra költött összeg nagysága is. Úgy fogalmazott: "soha ennyi pénzt még magyar kormány nem fordított a közfoglalkoztatásra, mint ebben ez évben, 153,7 milliárd forintot". Hofmann Imre 2012-ről elmondta, hogy 261 ezren vettek részt a közfoglalkoztatásban.


Gazdasági növekedés kell, a közmunka kevés


Czomba Sándor utalt arra, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai egyértelműen bizonyítják, hogy a közfoglalkoztatás mellett a versenyszféra is jelentős mértékben hozzájárult a foglalkoztatás bővítéséhez. "A gazdasági növekedésre kell a hangsúlyt helyezni, önmagában a közfoglalkoztatás nem oldja meg a gondokat" - tette hozzá az államtitkár.


A minimálbér sok lenne


Azt mondta, az előző kormányok két ciklusa alatt 240 ezerről a duplájára nőtt a munkanélküliek száma. Ha a közfoglalkoztatottak a minimálbért kapnák meg, az 360 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek, ám ez jelenleg vállalhatatlanul nagy összeg - jelentette ki. A közfoglalkoztatási bérek kifizetéséről elmondta, hogy a kormány döntése értelmében a jogszabályi környezetet egy közvélemény-kutatás alapján úgy teremtették meg, hogy a béreket havonta kapják meg az érintettek.


Szintén a kormány döntése értelmében bővítik azoknak a településeknek a körét, amelyek pályázhatnak a teljes állami finanszírozással futó Start munkamintaprogramokra. Ezentúl a hátrányos helyzetű kistérségek mellett azok a kistérségek is pályázhatnak, ahol a települések legalább a fele hátrányos helyzetűnek minősül (MTI).


2013. március 13.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek