kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

100 óra közmunka antiszemita Facebook-posztért

Az osztrák külügyminiszter Facebook-oldalán durva antiszemita megjegyzéseket tett közzé egy osztrák fiatal, ezért száz óra közmunkára ítélték kedden az alsó-ausztriai Korneuburgban.


A 25 éves férfi a bíróság előtt megbánta tettét, amit azzal magyarázott, hogy csalódott volt a Gázai-övezetet izraeli bombázása miatt. A fiatal mérnököt fél éven belül elvégzendő közmunkára, továbbá az eljárási költségek megtérítésére kötelezték.


A Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter Facebook-oldalára felkerülő kommentárok kapcsán az ügyészség még a nyáron indított vizsgálatot bujtogatás gyanújával. Összesen nyolc kivizsgálandó esetet találtak, amelyek közül négyet a bécsi, négyet pedig az illetékes tartományi bíróságokon tárgyalnak. (MTI)


2014. október 21.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek