kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Munkanélküliségi biztosítás: ki köt?

A 30-35 éves korosztály köt leggyakrabban munkanélküliségi biztosítást, még pedig olyat, amely 9 hónapon át biztosít 100 ezer forintos térítést - közölte tapasztalatait az MTI-vel a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.

A Google adatai szerint az elmúlt hónap során is heti 3-5 ezer hazai érdeklődő próbált a legismertebb keresőn keresztül információhoz jutni a munkanélküliségi biztosításról - olvasható a CLB közleményében. A szerződők a 6, illetve a 9 hónapra választható szolgáltatás közül a hosszabb idejűt keresik. A leggyakrabban választott 100 ezer forintos szolgáltatás egyúttal azt jelenti, hogy nem a minimálbéres, hanem a jobban kereső réteg köt ilyen biztosítást, hiszen a szolgáltatás nem lehet több mint a nettó jövedelem 70 százaléka. A másik gyakorlati tapasztalat, hogy 10 munkavállalóból 7-8 meg tud felelni a biztosítási feltételeknek.


2-3 ezer forintos havidíj


Rácz István a Biztositás.hu Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az ACE biztosításából 10 ezret értékesítettek, akkor viszont a kockázatvállaló felfüggesztette az értékesítést. Az ő tapasztalata szerint a 80-90 ezer forintos szolgáltatás volt a jellemző, mivel ennek a havi díja alatta maradt 3 ezer forintnak. Most már az ő cége is az April biztosítását közvetíti, eddig 2 ezret adtak el belőle, és a szolgáltatás összege, valamint a havi díj nem változott. Az ügyvezető úgy véli, hogy a válságból való kilábalás nem csökkenti a munkanélküliségtől való félelmet, így ez a piac még felfelé tart.


Elvileg kétmillió magyar alkalmazottat érinthet élete során az elbocsátás veszélye, ekkora jelenleg a munkanélküliségi biztosítás - mint termék - potenciális piaca, mondta Francois Maresquier, az April CEE Development Kft. vezérigazgatója az MTI-nek a közelmúltban.


A magyar April által kidolgozott terméknek az AXA a kiválasztott kockázatvállalója, miközben az April Kft. "csak" értékesítési és a teljes ügyfélkapcsolati folyamatokat menedzseli a magyar piacon.


A vezérigazgató évi 10-20 ezer szerződés megkötésére számít Magyarországon, ennek elérésére kapcsolta be az értékesítésbe az internetes biztosítási alkuszokat.


2009. szeptember 17.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk