OMMF 
Megjelent: 5 éve

Munkaügy 2010: 20 ezer baleset, 95 halott

Mintegy 20 ezer bejelentett munkahelyi baleset történt 2010-ben Magyarországon, amelyből 95 volt halálos - közölte Bakos József, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke hétfőn Baktalórántházán.

Tavaly összesen 47 ezer ellenőrzést tartott a hatóság, amelyből 22 ezer munkavédelmi, 25 ezer pedig munkaügyi revízió volt - mondta az elnök a Vezető Munkaügyi Felügyelők Bizottság (SLIC) ülését megelőzően az MTI-nek.


Az ellenőrzésekbe körülbelül félmillió munkavállalót vontak be, s mintegy 3,6 milliárd forint értékben szabtak ki bírságot, amelynek nagyobb része munkaügyi természetű volt, kisebb hányada pedig munkavédelmi. A munkahelyi balesetek számát tekintve Magyarország európai viszonylatban az erős középmezőnyben foglal helyet, a statisztikák ugyanakkor javulást mutatnak a munkaügyi jogsértések tekintetében - jelezte az OMMF elnöke.


Bakos József elmondta: a szabálytalanságok nagyobb részét a feldolgozóipar és az őrzésvédelem területén fedezik fel a hatóság ellenőrei, a korábban domináns építőipar esetszámai csökkentek.


2010. május 3.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek