Megjelent: 6 éve

Nem pályát választanak most a fiatalok, hanem karriert!

Mint sokminden az álláskeresés és munka témájában, a karriertervezés is egy bizonytalan téma lett. A „karrier” szótól sokakat kiráz a hideg. A „karrierista” az valami pejoratív, önzést és gátlástalanságot magába foglaló jelentést kapott, ezzel együtt a „karrier” is negatív képzeteket kelt. Pedig nem kéne - írja a JobAngel a HRBlogon.

images

A karrier pedig nem más, mint szakmai előmenetel. Ahogy a családi életét nagyjából elképzeli az ember, már gyerekkorától fogva, alakulgat folyamatosan. A karrierjét is el kell kezdenie alakítgatni, „hála” az elhibázott oktatási rendszerünknek, általános iskola hetedik-nyolcadik osztályában 13-15 évesen lehet elkezdeni ezzel foglalkozni… Kicsit korainak tűnt már akkor is, mikor én voltam benne. A mai világban még inkább korainak tűnik a karrierutat, szakmát úgy megválasztani, hogy annak a vaskalapos felfogás szerint egész életükben el kellene kísérnie az ifjoncokat. Miközben kis túlzással naponta új szakmák alakulnak ki és tűnnek el. Pl. a mai harmincasok hitték-e gyerekkorukban, hogy „Online Community Manager” állásra fognak pályázni? Vagy hogy az internet és közösségi oldalak olyan üzleti tényezővé válnak, ami szakmákat generál? Online marketingest, webáruház adminisztrátort, felhőmegoldások sales managerét, és persze mindezen megoldások fejlesztői munkái is komoly szakmává alakultak.

A most kialakuló személyiségük mentén a tizenéves fiatalok nyilván nem tudják, hogy vezető vagy specialista irányba kellene indulniuk, bár sokszor már ilyenkor is látszik, hogy kiből nem lesz vezető. Hogy kiből lesz jó vezető, az nem látszik. Hogy mire érdemes specializálódni, alig látszik egy gimnáziumból. A másik probléma, hogy ha ma egy fiatal eljut egy jó középiskolába, majd egyetemre, jól tanul, jól végez, az egyáltalán nem garantálja, hogy a megszerzett tudása piacképes lesz. Megint visszatértünk az oktatás problémáihoz…

El kell jutnunk oda is, hogy ne akadjon ki a tanár, a szülő, ha a gyermek azzal áll elő, hogy ő abból akar megélni, hogy blogger lesz. Mert elég bizonytalanul hangzik, viszont lehet ezt racionálisan is megközelíteni: miről akarsz majd blogolni? Azt kell tanulni. Meg online marketing stratégiát, salest, egyebeket emellé. Meg is van az irány, ami többféle utat nyithat később.

Szerencsére egyre több cég tart nyílt napokat, ahol megláthatják a fiatalok is, milyen egy cég belülről, milyen munkák, lehetőségek vannak. Ezek általában már a felsőoktatásba készülőknek szólnak, de itt lenne az ideje foglalkozni a középiskolákba készülőkkel is. A legtöbb ifjonc összesen annyit mérlegel, hogy jól akar majd keresni, lehetőleg nem napi 16 óra munkában megszakadva. Ezt értem is, láttak rossz példát eleget. Abban kellene segíteni őket, így pályaválasztás környékén, hogy felmérjék: mi való nekik, mi lesz az az irány, ami majd később választási lehetőségeket is kínál a karrierjükben. Itt jönnek elő azok a menedzsmentfogalmak, mint vízió, célok, készségek, értékek, érdeklődési kör, motiváció, készségek. Majd ezek ismeretében lehet választani valami oktatási intézményt, ami támogatja ebben a pályaválasztó fiatalt.

Ebben segíthetnek szülők, lelkes, munkájukra büszke vezetők, cégvezetők, HR-esek. És leginkább pedagógusok, akik ezeket az embereket megkeresik, és felkérik őket arra, hogy segítsenek a diákjaiknak. Vagy legalább nem hajtják el azt a cégvezetőt, aki kér egy fél órát egy ilyen előadásra.

JobAngel
HRBlog
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Félrement kapcsolat, avagy amikor rossz irányba mennek a dolgok

Mit tehet egy cég, ha megállapodik partnerével, ám a végleges szerződéstervezetet a leendő partner több lényeges ponton átírja? Engedjünk,... Teljes cikk

TOP 3 kihívás a HR szakmában - Kérdések és válaszok: 2. rész

Ezúttal arra kereste a választ Gombkötő Marcell a HR Blogon, hogy vajon mi jelenti a legnagyobb kihívást a HR-eseknek a szakmájukban. Teljes cikk

A munkahelyi együttműködés 7 aranyszabálya

Hogyan kell, lehet a munkahelyen viselkedni? Mi az, amire minden szereplőnek egyaránt figyelnie kell, függetlenül attól, hogy mi a beosztása, munkaköre,... Teljes cikk