kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A szakmával rendelkező fiatalok nagyobb eséllyel indulnak el az életben

"Egy szakma mindenképpen kell", amelyre később lehet építeni középfokú és felsőfokú végzettséget, illetve nyelvtudást; a szakmával rendelkező fiatalok nagyobb eséllyel indulnak el az életben - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Bodó Sándor a SzakMÁzz! pályaválasztási kiállítás megnyitóján kiemelte, a rendezvénynek elsősorban a munkaerő utánpótlásban van fontos szerepe, a kiállítás ugyanis a 13-14 éves fiataloknak nyújt segítséget abban, hogy végül milyen iskola felé induljanak el.

Az államtitkár elmondta, nem kell, hogy már az általános iskola végén a diákok meg tudják mondani, hogy pontosan milyen szakmát akarnak választani, de célszerű lenne, ha legalább már az irányt meg tudnák határozni. Ez a kiállítás pont azért fontos, mert itt a fiatalok testközelből ismerhetik meg az egyes szakmákat, és ezáltal felelősséggel is tudnak dönteni - mondta Bodó Sándor.

Biczi Orsolya, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy olyan szakmát válasszanak, amellyel el tudnak helyezkedni és amelyből meg is tudnak élni itt Magyarországon. Hozzátette, az országban ma már valóságos verseny folyik a vállalatok között a jó szakemberekért és ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.

A miniszteri biztos megjegyezte, egyre nagyobb szükség van olyan fórumokra, eseményekre, ahol a diákok, a szülők, a pedagógusok első kézből kaphatnak hiteles, pontos és részletes tájékoztatást a szakmákról, iskolákról és a képzésekről. A SzakMÁzz! kiállítás is ebbe a sorba illeszkedik.

Uzsák Katalin, Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója elmondta, hogy október 8-9-én, a Hungexpo területén, 6500 négyzetméteren közel 100 iskola és kiállító mutatkozik be a kiállításon.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk