Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Áfacsaló szójakereskedőket leplezett le a NAV

Az áfacsalással erősen fertőzött szójakereskedelemmel foglalkozó három bűnszervezetet fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országos akcióban a közelmúltban - közölte az NAV csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint mindhárom bűnszervezet cégláncolatokon keresztül tüntette el az EU-ból beszerzett szója belföldi eladása után fizetendő áfát, egyikük tevékenységi körét kiterjesztette a bűnszövetkezetek másik gyakori célszektorára, a használtgépjármű-kereskedelemre is.

A három bűnözői csoport az ország szójapiacának számottevő részét lefedte az illegális eredetű "áfamentes" termékekkel, a 27 százalékos árelőnnyel pedig a szektor tisztességes cégei képtelenek felvenni a versenyt - írja közleményében a NAV.

A költségvetést ért kár - a három bűnszövetkezet működésével - meghaladta az egymilliárd forintot, a takarmány- és malomipart sújtó negatív árverseny további károkat okozhat a gazdaságnak - írják.

A helyszíni eljárásokban több mint 300 millió forint értékben készpénzt, gépjárműveket, ingatlanokat, luxuscikkeket, valamint 300 tonna szója- és repcedara vételárának követelését vették zár alá. Ezzel nemcsak az okozott kár nagy része térül meg, hanem az elkövetők által felhalmozott vagyon sem forgatható vissza újabb bűncselekmények finanszírozására - közölte a NAV.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozva, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt az elkövetők akár 20 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk