Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Eddig több mint 7,3 millió forint bírságot szabott ki a Nébih az ellenőrzött vállalkozásoknak

A tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszakában, március 1. és 18-a között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai 1958 létesítményt kerestek fel, 5 alkalommal korlátozták az adott élelmiszervállalkozás tevékenységét, valamint 74 esetben róttak ki bírságot, amelynek összege meghaladta a 7,3 millió forintot - írja az MTI.

A tavaszi ellenőrzés-sorozaton a szezonra jellemző termékeket vizsgálták a szakemberek, így például a pácolt, füstölt, nyers vagy főtt húskészítményeket, a tojást, az édesipari termékeket, az alkoholos italokat, valamint a szezonális zöldség- és gyümölcsféléket. Az akció új elemeként a Nébih idén a kereskedelemben kapható tojásfestékeket is megvizsgálta és megállapította, hogy a jelölés szerint csak természetes színezékeket tartalmazó tojásfestékek valóban nem tartalmaztak mesterséges színezéket.

Ehhez kapcsolódóan megjegyezték, hogy az országszerte megmintázott 44 tojásfesték csomagból 126 különböző tojásfestéket vizsgált meg a hivatal laboratóriuma és csupán egy esetben fordult elő, hogy egy piros festék a jelölésen feltüntetett azorubin (E122) helyett neokokcint (E124) tartalmazott.

A 2017-es tavaszi szezonális vizsgálat "félidős" adataival összehasonlítva, idén kevesebb higiéniai hiányosságot tapasztalt a hatóság, az ellenőrzött termékeknél viszont több minőségi, valamint összetételbeli probléma adódott, mint egy évvel ezelőtt, a nyomon követhetőség viszont egyértelműen javult (2,2 százalékról, 1,3 százalékra mérséklődött a hiányosságok aránya).

A közleményben felidézték, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén március 1-jén is elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amit Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelt el.

Annak érdekében, hogy az ünnepek idején is kiváló minőségű és biztonságos élelmiszerek kerüljenek a családok asztalára, az ellenőrzés-sorozat egész húsvét hétfőig tart - olvasható a Nébih közleményében.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk