Megjelent: 7 éve

Kipróbálhatják magukat az álommunkában a fogyatékkal élők

Országossá nőtte ki magát a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program, amelynek célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel. Május 30-án Budapesten és 19 vidéki helyszínen rendeznek különleges nyílt napot, ahol a programra pályázó fogyatékossággal élő jelentkezőknek lehetőségük adódik bepillantást nyerni álommunkájukba. Idén várhatóan több mint 200 résztvevő és ugyanennyi munkáltató vehet részt a programban.

images

A Neked Munka, Nekem ÁLOM! azoknak a fogyatékossággal élő embereknek szól, akik szeretnék kipróbálni álmaik munkáját és azoknak a nyitott munkáltatóknak, akik szívesen adnának nekik lehetősége erre. A program Írországból indult a "Job Shadow Day" keretében, amely napon az érdeklődő fogyatékossággal emberek átélhetik és kipróbálhatják milyen is lehet az "álommunkájukban" dolgozni.

„Alapítványunk 1993 óta támogatja a fogyatékos embereket munkában való elhelyezkedését, képességeik kibontakoztatását, valamint azt, hogy lehetőségük legyen megteremteni maguknak az önálló élet feltételeit. A program 2015-ben indult el Budapesten, azóta hat városban vált ismertté és közel 60 fogyatékos ember és csaknem ugyanennyi munkáltató kapcsolódott be a programba. Idén további 13 helyszínnel bővül a lista, és jelenleg várhatóan több, mint 200 vállalat fogadja a fogyatékos résztvevőket. Meggyőződésünk, hogy az integráció és a befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják és ezt hivatott elősegíteni a Neked MUNKA, nekem ÁLOM kezdeményezés.” - mondta el Bíró Veronika a program vezetője.

Az eseménysorozat 2017. május 30-án indul Budapesten, és május 30-ától június 2-ig kerül sor a nyílt napokra országszerte. A programba bekapcsolódó munkáltatók esetében nem csak a cég mutatkozik be a résztvevő fogyatékossággal élő embereknek, hanem egy-egy konkrét munkakört ellátó munkavállaló is. Ő fogadja a fogyatékossággal élő munkavállalót, míg a résztvevő nyomon követheti a fogadó munkavállaló napját. A folyamatot tapasztalt mentorok segítik országszerte, elkísérik a munkahelyekre a résztvevőket, és a helyszínen egész nap hozzáértő támogatást biztosítanak a munkáltatóknak is egyaránt. A programban részt vehet bármilyen jellegű, magán, nonprofit szektorban vagy a közszférában működő munkáltató, vállalkozás és szervezet.

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM kezdeményezés újabb mérföldkövet jelenthet a fogyatékossággal élő emberek támogatásában, megismerésében, elfogadásában és elősegítheti, hogy közülük egyre többen tudjanak a nyílt munkaerő-piacon elhelyezkedni.

A nagy érdeklődésre való tekintettel Budapesten már beteltek a helyek, azonban a programmal együttműködő vidéki partnerszervezetek továbbra is várják a nyitott munkáltatók és az érdeklődő, fogyatékossággal élő emberek jelentkezését. További információ a program részleteiről: http://nekedmunka.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk