kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Kiszámítható bérezéssel tehető vonzóbbá a vasutas hivatás

Kiszámítható bérezéssel és korszerű képzési kínálattal tehető vonzóbbá a vasutas hivatás - értettek egyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a VDSzSz Szolidaritás képviselői hétfőn, a szakszervezet kezdeményezésére létrejött találkozón.

images

Az ITM hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter megbízásából Schanda Tamás parlamenti államtitkár és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár fogadta Halasi Zoltánt, a VDSzSz elnökét és Mózes Tibor érdekvédelmi alelnököt. A felek a találkozón megerősítették elkötelezettségüket a konstruktív párbeszéd és a rendszeres szakmai egyeztetések mellett.

A szaktárca és a szakszervezet képviselői egyetértettek abban, hogy a képzett vasúti munkavállalók megtartása érdekében tartósan kiszámítható bérezésre, a meglévő szakemberek mobilitását támogató intézkedésekre van szükség. A szakmai utánpótlás a tárgyalópartnerek közös álláspontja szerint a vasúti képzési kínálat jelentős bővítésével biztosítható. Vizsgálni kell az új munkavállalók felvételét gátló, lassító adminisztratív akadályok lebontásának, a követelmények ésszerűsítésének lehetőségét is.

Az egyeztetésen elhangzottak szerint a tárca és az érdekképviselet egyaránt a 2010 óta zavartalan munkabéke további fenntartásában, a vasúti ágazat működési hatékonyságának javításában érdekelt. A minisztérium és a szakszervezet is arra törekszik, hogy a magyar vasutasok elsősorban a közösségi közszolgáltatási feladatokat ellátó nemzeti tulajdonú vasút-vállalatoknál találják meg számításukat - írta közleményében a tárca.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk