kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Nőtt a fizikai munka anyagi elismertsége

Már nem feltétlenül egyértelmű, hogy magasabb fizetést feltételeznek az emberek a szellemi munkavállaló és egy fizikai dolgozó között az előbbi javára - derül ki egy felmérésből.

images

Az elmúlt két év a vállalatoknál is mindent megtesznek, hogy a kétkezi munkásokat is megtartsák - ennek jegyében jelenleg egy szakmunkás átlagosan 19 százalékkal keres többet, mint egy irodai adminisztrátor- derül ki a proession.hu felméréséből, amelyet a Magyar Idők idéz.
Ugyanakkor a megkérdezettek mindössze 15 százaléka gondolja úgy, hogy a fizikai munkásokat jobban megbecsülné a társadalom, harmaduk szerint viszont ebben sincs már különbség.

A fizikai munkakörök elismertségének javuló tendenciája valószínűleg annak is betudható, hogy a vállalatok 2017-ben és 2018-ban is kiemelt figyelmet szenteltek kékgalléros munkásaik megtartásának. A Global HR 2011-es felmérésben még csak a cégeknek alig a negyede emelt fizetést a fizikai munkakörökben, míg 2017-ben már több mint fele, a munkaerő megtartása érdekében. A megtartásuk mellett az is érv, hogy a szakmunkások nem csak munkahelyet, de 90 százalékuk pályát is váltana a jövőben.

Magyar Idők; fotó:pixabay

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk