Megjelent: 5 éve

2019 a fogyatékos munkavállalók integrációjának éve

Globálisan több mint egymilliárd ember él valamiféle fogyatékossággal, és küzd nap mint nap a megélhetéséért. A fogyatékos emberek foglalkoztatási adatai bár javuló tendenciát mutatnak, mégis az érintetteknek mindössze körülbelül 20%-a rendelkezik csak munkával. Azt a tényt sem hanyagolhatjuk el, hogy idősödő társadalmunkban a fogyatékosság előfordulása egyre gyakoribb és gyakoribb lesz. Cikksorozatunkban körképet szeretnénk adni a megváltozott munkaképességűek aktuális foglalkoztatási helyzetéről világszerte és hazai viszonylatban.

images

Vessünk először egy pillantást a világpiaci helyzetre!

Ami elsőként az eszünkbe ötlik, az nem más, mint a Valuable 500. A kampányt Caroline Casey indította útjára idén Davosban, a Világgazdasági Fórumon. Lázadása jeleként felkért 500 vállalatot, hogy a 2019-es listájára vegyen fel fogyatékosügyi integrációs intézkedéseket, és kezdeményezzen akciókat az ügyben.

Miért van Casey szerint erre szükség?



Ugyan számos vállalat hajlamos magát sokszínűnek feltüntetni, a többségük - Casey véleménye szerint - általában bagatell lépéseket tesz vagy azok megtételét is folyamatosan halogatja, sok esetben teljesen figyelmen kívül hagyva a fogyatékos személyek integrációjának a cseppet sem bagatellnek tekinthető kérdését. Az Ernst & Young egy közelmúltban végzett kutatása kimutatta, hogy a globális felsővezetők 56%-a egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán hozza be témaként a fogyatékosügyet vezetői megbeszélésekre.

Az OECD országokban a vállalkozások fele inkább dönt úgy, hogy a kvóta nem teljesítése esetén befizeti az adókat és büntetéseket ahelyett, hogy a foglalkoztatásba forgatná ezt az összeget. Casey ezért úgy véli, a globális üzleti vezetők felelőssége a kialakult helyzet, s így az is, hogy a szükséges megoldás irányába elmozdulás történhessen. Egy meglehetősen megosztó videókampányban (Diversish) szólítja tettekre a világ neves vezetőit, saját élettapasztalatával és az ügy iránti teljes elkötelezettségével felvértezve. A kampány nevével is utalva azon vállalatokra, melyek csak érintőlegesen foglalkoznak a sokszínűségi témával, csupán bizonyos társadalmi csoportokat megcélozva, s amelyek éppen ezért komolytalan hozzáállásról tesznek tanúbizonyságot. Őket szeretné tényleges cselekvésre buzdítani. A kampány emellett ráirányítja a figyelmet azon gyakorlatokra is, melyek bár a végső célt szolgálják, de nem megfelelő módon, ezért a Valuable 500 kezdeményezés szeretne azoknak is véget vetni.



Mi lehet a megoldás?



Casey azt szeretné elérni, hogy kampányához 500 olyan cég csatlakozzon, melyek elhatározták: ahhoz, hogy valóban sokszínűek lehessenek, a fogyatékos személyek integrációját is fel kell venniük a napirendi pontjaik közé. Amennyiben ezt nem teszik meg, nem mondhatják el azt magukról, hogy valóban sokszínűek, legfeljebb csak olyasmik (diversish) lehetnek. A helyzet rossz kezelésénél csak egy rosszabb van: ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk azt!

Mindezidáig olyan világhírű cégek csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint pl. az Unilever, a Microsoft, a Barclays vagy az Accenture. A kampány több olyan szakértőt is bevont az ügybe, akik tudásuk és szakértelmük megosztásával tesznek azért, hogy a fogyatékos emberek negatív megkülönböztetése megszűnjön. Ezek többek között a Business Disability Forum vagy az EY. Stratégiai partnerként pedig olyan üzleti vezetők álltak az ügy mellé, mint például Sir Richard Branson (Virgin Media) vagy Mark Weinberger (EY).

Caroline CaseyCaroline Casey
Ezen piaci szereplők a 2019-es év folyamán mind-mind azon fognak dolgozni, hogy a fogyatékosügyi integrációt és az esélyegyenlőség ügyét az üzleti élet színterén előmozdítsák. Aki szeretne csatlakozni a Valuable 500 kampányhoz, annak nincs más dolga, mint ellátogatni a honlapra (thevaluable500.com), ott jelezni, hogy ez évi feladatlistájára témaként felveszi a fogyatékosügyet, legalább egy akciót kezdeményez a területen és tapasztalatait a Valuable 500 kampányhoz csatlakozó többi vállalattal is megosztja.

Mindeközben Európában…



szintén nagy a sürgés-forgás. Kontinensünkön sem hunyhatunk szemet a tény fölött: az európai lakosság 16%-a él valamiféle fogyatékossággal.

A 2015-ben ENSZ által elfogadott Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 és annak gerincét képező célrendszer (Fenntartható Fejlődési Célok, SDG) a fogyatékos személyeket mint sérülékeny csoportokat azonosította, és a bevonást valamint a partnerséget teljes mellszélességgel vállalva, “senkit nem hagyunk hátra” elven alapuló célokat fogalmazott meg a számukra.

Európaszerte egyre több vállalat és szervezet ismeri fel, hogy a fogyatékossággal élő emberek a sokszínűség, a tehetség, az innováció és az üzleti lehetőségek potenciális forrásai, ezért vállalati stratégiájukba az integrációs és esélyegyenlőségi szempontokat is igyekeznek beépíteni.

Március 21-én az Európai Parlament egy különleges rendezvénynek ad otthont: a Disability Hub Europe és a CSR Europe szervezésében egy olyan eseményre kerül sor, melyen a résztvevők különböző szektorokhoz tartozó szervezetek képviselőivel (vállalatok, EU intézmények, nonprofit szervezetek) találkozhatnak, aktív eszmecserét folytathatnak a témában, megismerkedve magával a Disability Hub-bal, az általa kínált lehetőségekkel, azzal hogy miként támogatja a fogyatékkal élő emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját, illetve milyen hatást gyakorol az üzleti szférára.

De mi is az a Disability Hub?



A Disability Hub Europe egy európai kezdeményezés, amit a Fundación ONCE vezet, az Európai Szociális Alap (European Social Fund, ESF) pedig társalapítóként támogat. A DHub célja, hogy egy olyan szakmai referenciateret hozzon létre, melynek égisze alatt a fogyatékosság és fenntarthatóság témakörében jógyakorlat megosztás, disszemináció, közös tanulás és szemléletformálás valósulhat meg.

A DHub az egyetlen olyan európai, együttműködésen alapuló tematikus platform, mely a tagjai számára egyedülálló lehetőségeket biztosít arra, hogy a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos ügyeiket nyíltan kezelve és felvállalva, mások és a saját tapasztalatai által gazdagodva, megerősödjenek és stratégiai szinten is fejlődjenek. Célja, hogy katalizálja a fogyatékos emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját, és a befogadáson alapuló, fenntartható vállalatok létrejöttét.

A márciusi rendezvényen külön figyelmet kap a fenntarthatósági jelentés, ezen belül is a fogyatékosügyi-esélyegyenlőségi eredmények fenntarthatósági jelentésekbe ültetése. Az ONCE a GRI-vel (Global Reporting Initiative) együttműködésben 2015-ben hozta létre azon irányelveit, melyek abban segítik a szervezeteket, hogy hogyan kommunikálják fogyatékosügy iránti elkötelezettségüket és fogyatékosügyi akcióikat olyan módon, hogy azok a GRI sztenderdeknek is megfeleljenek. Ez az egyedülálló, azóta a Disability Hub Europe által frissített útmutató nemzetközi szinten is elismert és alkalmazott eljárás.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - 2019 a fogyatékos munkavállalók integrációjának éve
2. oldal - Végezetül néhány tech (és nem tech) újítás a nagyvilágból
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk