kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A nyugdíjas szervezetek csalódottak a nyugdíjasokat érintő változások miatt

A jövő évi költségvetési javaslat és a módosító indítványok ismeretében csalódottak a nyugdíjas szervezetek az őket érintő változásokat illetően - írja az MTI.

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete (NYPOE) budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a jövő évi költségvetési tervezethez érkezett 810 módosító indítvány közül mindössze csak nyolc foglalkozik a nyugdíjasokat érintő problémákkal.

A NYPOE elnöke szerint "jó pár szám évek óta nem változik", ilyen például a méltányossági nyugdíjkeret, vagy az egyéni segélyek mértéke.

Papp Katalin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke azt mondta, hogy örömmel látták a Jobbik módosító indítványa között az ápolási díj minimálbér szintjére emelésére vonatkozó javaslatát. Hozzátette: ezen felül szeretnék elérni, hogy az ápolás munkaviszonynak is minősüljön.

Ezen felül a korhatár feletti öregségi nyugdíj pótlására tett LMP-s javaslattal is egyet tudnak érteni, ugyanakkor hiányolják az idősotthoni férőhelyek fejlesztésére jutó források biztosítását, valamint a közgyógyellátási normatíva emelését.

Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke arról beszélt, hogy a nyugdíjasokat érintő költségvetési tételek "csak pár száz millióval" nőnek a jövő évi büdzsétervezetben az idei számokhoz képest.

Hozzátette: megértéssel viszonyulnak ahhoz a problémához, amit egy öregedő társadalom jelent az államháztartás számára. Ugyanakkor azonban azt az államnak is vizsgálnia kellene, hogy az életkor előre haladtával kapcsolatos kiadások hogyan alakulnak.

Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozatának elnöke hiányolta az éves nyugdíjemelésnél az úgynevezett vegyes indexálás bevezetését. Ezért tovább nő a bérek és a nyugdíjak közötti szakadék - tette hozzá. Úgy vélte, a vegyes indexálás bevezetéséig a nyugdíjas fogyasztói kosarat kellene figyelembe venni, aminek egyébként felülvizsgálatát is szorgalmazzák. Hiányolják a nyugdíjplafon visszaállítását, ennek hiányában egyre több "milliós nagyságrendű nyugdíj" alakul, ami elsősorban sérti a társadalmi igazságosság elvét - mondta.

Ezeken felül úgy vélték, hogy szüksége lenne elkezdeni a rendkívül alacsony nyugdíjak korrekcióját, amit az alapjövedelemmel egyidejűleg bevezetett alapnyugdíj oldana meg. De addig is a GDP-növekedésével azonos mértékű (4,1 százalék) nyugdíjemelést javasolnak az átlag alatti nyugdíjjal rendelkezők számára - ismertette a javaslatokat Juhász László.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek