Megjelent: 5 éve

Vajon élményt jelenthet a munkahelyünk?

A XXI. század az élmény alapú cégeké. A mai felgyorsult és digitalizált világunkban a cégek zöme tudja, hogy nem elegendő egy terméket vagy szolgáltatást pusztán eladni, hanem ezzel együtt egy egyedi vásárlói élményt is biztosítani kell. Bármely márkára gondolunk, rögtön valamilyen élmény-érzelem jut eszünkbe, mely a márka iránti megítélésünk alapját adja. Ez alakítja ki a márkahűséget a fejünkben-mint fogyasztóban-, de mint munkavállaló is ugyanezzel a fejjel gondolkodunk, ha a munkahelyünkről van szó, nem?

images

Élményt keresünk és kapunk, ez alapján döntünk, ítélünk!

A mostani mainstream HR gondolkodás folyamatalapú. Ez egy szükségszerű állomás a fejlődésben, hogy az employee lifecycle strukturáltan működjön. Azonban ennek megléte ma már nem elégséges, nem ad megoldást a drasztikusan megváltozott munkaerő piaci helyzetre és a hasonló mértékben megváltozott dolgozói elvárásokra. Nem ugyanolyan elvárásaink vannak ma egy munkahellyel kapcsolatban, mint 5-10 éve, a munkaerőpiacra belépő új generáció elvárásairól nem is beszélve.

Ahogy egy cég tudatosan építi fel márkáját a fogyasztók felé, ugyanilyen alapokon nyugvó munkáltatói márka felépítése szükséges. A munkakeresők is ma már a fogyasztóként megszerezett márkához kötődő élmény alapján jelentkeznek, vagy nem jelentkeznek egy meghirdetett pozícióra. Akik jelentkeznek tudat alatt azt az élményt várják el a leendő munkahelytől, mint amilyet fogyasztóként kaptak a márkától. Csak úgy lehet versenyképes a szervezet, ha nap, mint nap élményt ad a munkavállalóiknak. Ezek közül is hatványozottan fontos az első élmény, hiszen ezt nem lehet még egyszer megszerezni. A felmondások nagy hulláma az első hetekben történik meg.

Az Evolution Group 2018 áprilisában folytatta le Magyarország legnagyobb fluktuáció kutatását, mely szerint (férfiaknál 49%, nőknél 34%) az egyik elsődleges ok, hogy a munka vagy a munkahely nem felel meg az (előzetes) elvárásaiknak azaz, nemhogy nem kap számára megfelelő pozitív első élményt, hanem még ráadásul negatívat kap a munkavállaló.

Ha szeretné megmutatni cégét, hogy miért jó ott dolgozni, akkor ezt a HRPortal.hu-n érdemes megtennie! A HR-es szakma és a kvalifikált munkavállalók jó része is napi szinten olvassa cikkeinket és használja alkalmazásainkat. Modern, kreatív megoldásokat kínálunk, hogy az Ön cége se maradjon le employer branding-ben versenytársai mögött. Részletekről Novák Lillánál érdeklődhet.


Forgách József, az University of New South Wales professzora pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy „a negatív információknak aránytalanul nagyobb szerepe van a benyomások meghatározásában, és a negatív benyomások sokkal ellenállóbbak a változtatásokkal szemben, mint a pozitívak”.

Hol és mikor lehet vagy kell élményt biztosítani? Mindig és mindenhol, a válasz. Az interjún, az első napon, egy meetingen, munkakörnyezet megteremtésével, visszajelzések adásával, megfelelő vállalati kommunikációval és még sorolhatnám.

Számos cég küzd azzal, hogy bár a HR folyamatai működnek, mégis magas a fluktuáció, nem megfelelő a dolgozói elégedettség stb. Ezért a meglévő folyamatok koncepcióját át kell értékelni, a fókuszt máshova helyezni. Számos cégnél a kiválasztási, mint a legégetőbb folyamatban, már megjelenik az úgynevezett jelöltélmény. A többi folyamat eleminél is a hangsúlyt a személyes élmény adására kell fektetni. Pl. az onboarding helyett Első Élmény Programot kell működtetni.

A pozitív munkáltatói márka építésének elengedhetetlen feltétele az élmény alapú HR működtetése, mely segít a tehetségek vonzásában, megtartásban, motiválásban, de az elkötelezettség növelésében is. Ne feledjük csak elkötelezett, motivált dolgozókkal tudjuk a tökéletes ügyfélélményt nyújtani.

Sallai Tamás
HR szakértő

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk

Z generáció megtartása, rugalmas munka: ilyen volt 2023 az üzleti szolgáltató központoknál

A business service szektorban dolgozók 70 százaléka Z generációs. Az igényeikhez alkalmazkodás kulcsfontosságú a megtartásban - mondja Lenk István... Teljes cikk