kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Akár öt évet is kaphat, mert leharapta munkatársa orrának egy darabját

Nagyon elfajult a mosonmagyaróvári cég karácsonyi bulija, a két ittas férfi már az ünnepség előtt összeveszett - írja a 24.hu.

Az idősebb testi sértés miatt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt - emlékeztet a 24.hu.

Kora délután a két férfi között odáig fajult a vita, hogy az idősebb ököllel arcon ütötte a fiatalabbat, akinek eltört az orrcsontja. Dulakodni kezdtek, a földre kerültek. Ott még ütötték egymást, majd a felül lévő fiatalabb megharapta munkatársa arcát, leharapta orra egy darabját.

A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség mindkét férfit minősített testi sértéssel vádolja. A csonttörést okozó súlyos testi sértés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének a büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

24.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek