kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Tovább csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben

Csökkent a munkanélküliek száma és több mint nyolcéves mélypontra esett a munkanélküliségi ráta júniusban az euróövezetben, ami arról tanúskodik, hogy Európa gazdasági fellendülése tovább erősödik - írja az MTI.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben 9,1 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta júniusban, ami 2009 februárja óta a legalacsonyabb érték. Májusban 9,2 százalékon, tavaly júniusban pedig még 10,1 százalékon állt a mutató.

A 28 tagú Európai Unióban a májusival megegyező 7,7 százalékon maradt munkanélküliségi ráta - ez 2008 decembere óta a legkedvezőbb mutató. Egy évvel korábban, 2016 júniusában 8,6 százalékon állt a munkanélküliségi ráta.

Júniusban 18 millió 725 ezren voltak munka nélkül az EU-ban, ebből 14 millió 718 ezren az euróövezetben.

Az előző hónaphoz képest az unióban 183 ezerrel, az euróövezetben pedig 148 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban 2 millió 368 ezerrel, az euróövezetben pedig 1 millió 667 ezerrel kevesebb ember volt állás nélkül.

Az Eurostat országonkénti bontású statisztikája márciusig teljes. Belgiumról márciusi, Görögországról és Nagy-Britanniáról áprilisi, Észtországról és Magyarországról májusi az utolsó adat.

Júniusban a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 2,9 százalékot Csehországban regisztrálták, majd Németország (3,8 százalék), Málta (4,1 százalék) és Magyarország (májusban 4,3 százalék) következik. A legmagasabb Görögországban volt, 21,7 százalékos (áprilisi adat), illetve Spanyolországban, 17,1 százalékos.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon májusban 198 ezer volt a munkanélküliek száma, szemben az egy évvel korábbi 237 ezerrel, a munkanélküliségi ráta pedig 5,2 százalékról 4,3 százalékra süllyedt egy év alatt. Az Eurostat összehasonlításul közölte az amerikai adatot is: eszerint az Egyesült Államokban júniusban 4,4 százalékot ért el a munkanélküliségi ráta, míg májusban 4,3 százalékot, tavaly júniusban pedig 4,9 százalékot tett ki.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk