Megjelent: 5 éve

Még rosszabb lesz a túlóratörvény miatt januártól

Már most hat napot dolgoznak a Henkel körösladányi gyárában. A túlóratörvény miatt rosszul járnak a dolgozók, de aki náluk is rosszabbul, azok a közvetített dolgozók - írja a 24.hu.

A lapnakaz egy névtelenül nyilatkozó ott dolgozó azt mondta, hogy a túlóratörvény januári életbelépése előtt is már rabszolga módjára dolgoznak. Bőven vannak 12 órás munkanapok, akár éjszakás műszakban is. A mosó- és tisztítószergyártónál számára így nem hoz sok újat az a megállapodás, amely alapján akár heti 68 óra is lehet a munkaidőplafon. Ebben állapodott meg ugyanis nemrég a Henkel Munkás Érdekvédelmi Egyesülettel.

Az ellenzék és a közvélemény által csak rabszolgatörvénynek nevezett módosítás megnyitja annak a lehetőségét, hogy a jelenlegi évi legfeljebb 250 - illetve kollektív szerződés esetén 300 - óránál több, akár 400 óra túlórát rendelhessen el a munkáltató. Valamint azt is, hogy a munkaidőkeret 3 év legyen - ezt értelmezik sokan úgy, hogy a túlórapénzt három évvel elcsúsztatva fizetnék ki.

Így például 50 héten keresztül 6 napos munkahetet alkalmazhatnak, minden hét végéből egy napot munkanappá tesznek. A heti 68 óra a körösladányi gyárban például úgy néz ki, hogy 5 darab 12 órás és egy 8 órás munkanap lehet, amit egy nap pihenés követ.

Végül a megállapodásban az szerepel, hogy a 12 órás munkanapok heti öt napban maximálták, adnak minden hónapban egy teljes szabad hétvégét. Továbbá munkaszüneti nap előtt nem kapnak éjjeli műszakot a dolgozók.

Egy ott dolgozó a 24.hu-nak azt mondta, hogy a karácsony előtti héten éjszakai műszakokkal együtt 56 órát nyomott le. Általában az emberhiány miatt kell túlórázni vagy éjszakai műszakot teljesíteni. Sokan nem is bírják a munkarendet, főleg azok, akiknek gyerekük van. Félnek attól is, hogy nem fizetik majd ki rendesen a túlórákat, hanem lecsúsztatják. Jelenleg 3 hónapos munkaidőkeret van a cégnél, ezen belül számolják el a túlórákat. Ebben a rendszerben, ha valakinek mondjuk 2 hónap alatt 8 olyan munkanapja akadt, amelyen 12 órát dolgozott, nem feltétlenül fizetnek ki 32 túlórát.

Rosszabb a helyzete azoknak az ott dolgozóknak, akiket külsős cég közvetít. Bruttó 794 forintos órabért, 30 százalékos műszakpótlékot említett, és azt, hogy a havi 7000 forint cafeteriát is beszámítva a futószalag mellett dolgozó betanított munkás átlagosan nettó 120 ezer forintot vihet haza. A munkaerő-kölcsönző a Get Work Trend Kft. 5,2 milliárd forint árbevételű, fővárosi cég.

24.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk