kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Megszólalt a cég, ahol akár heti 68 órát is dolgozhatnak a munkavállalók

A munkaidőkeretről mindig konstruktív egyeztetés zajlik - közölte a Henkel a portfolio.hu-val. A cég azt követően adott ki közleményt, hogy a Portfolio megírta: a cégnél akár heti 68 órára is beoszthatják dolgozni a munkavállalókat.

A Magyarországon 1987 óta jelen lévő cég közleményt adott ki, miután a Portfolioírta meg elsőként, hogy a Henkel a körösladányi gyárában akár heti 68 órát is dolgoztathatja az embereket, és a cikkben megszólaltatták a vállalatot is.

A cég szerint a gyártási folyamataik rugalmassága nélkülözhetetlen és a piaci igényekhez is kell alkalmazkodniuk. A rugalmasság része pedig, hogy 15 éve alkalmaznak munkaidőkeretet a gyárban. Ezen nem akarnak változtatni még úgysem, hogy a Munka törvénykönyve módosult a jelentős mértékű túlóráztatás lehetősége javára.

"A körösladányi gyárban az érdekképviselet és a vezetőség között a munkaidőkeret 2003-as bevezetése és kollektív szerződésbe foglalása óta folyamatos, konstruktív egyeztetés zajlik, mely alapján a munkavállalók érdekében egyre több védelmi pontot és jelentős kedvezményeket építettünk be a munkaidőkeret szabályozásunkba. Határozottan úgy gondoljuk, ezzel a pozitív gyakorlattal a Henkel felelősségteljes munkáltatóként jár el munkavállalói védelmében, miközben törekszik a versenyképes működés fenntartására" - szól a cég közleménye.

Hozzáteszik azt is, hogy a munka törvénykönyve már 2002 óta lehetővé teszi az egyenlőtlen munkaidőbeosztás, azaz a munkaidőkeret alkalmazását, mely számos hazai vállalatnál alkalmazott, törvényes munkaszervezési eszköz.


A Henkel szerint a kollektív szerződésük hosszú évek óta számos juttatást és anyagi támogatást biztosít munkatársainknak és családjaiknak, mint például a 13. és 14. havi fizetés, a minden dolgozónk számára egységes bruttó 700 ezer forintos cafeteria-keret, évente teljes körű preventív szűrővizsgálat és korlátlan hozzáférés magánklinikai orvosi ellátáshoz, táppénzkiegészítés 30-90 nap között, gyermek születése esetén pénzbeli támogatás, iskolakezdési támogatás még a felsőoktatásban résztvevő gyermekek után is, kamatmentes kölcsön lakásvásárláshoz, vagy felújításhoz, saját termékek kedvezményes vásárlása - a teljesség igénye nélkül.

Korábban több érdekképviselet is azt nyilatkozta, hogy heti 68 óra mellett a munkavállalónak semmire nem marad ereje és ideje.

portfolio.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk