kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Jogsértő volt a Népszabadság megszüntetése

A munkaügyi bíróság ítélete szerint jogsértően működött a Mediaworks, amikor bezáratta a Népszabadságot - írja az Index.

A Társaság a Szabadságjogokért által indított eljárásban Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kimondta, hogy a Népszabadságot bezáró Mediaworks nem biztosította a munkavállalók képviseletét a társaság felügyelőbizottságában - írja a lap.

Danó Annát 2016 júniusában választották meg arra, hogy képviselje a lap munkatársait a Mediaworks felügyelőbizottságában. Csakhogy a Mediaworks nem tette lehetővé Danó Annának, hogy részt vegyen a felügyelőbizottság ülésein. A cégbíróság most megállapította, hogy a testület így jogszerűtlenül működött.

A Mediaworks azzal védekezett, hogy a cég átalakulása után megszűnt az üzemi tanács, így szerintük a munkavállalók képviseleti jogosultsága is. A cégbíróság ezt az érvet azonban nem fogadta el. "Igazunk van, lapunk már nincs. A cég számára pedig vállalhatónak bizonyult ez a jogsértés a Népszabadság felszámolásáért" - nyilatkozta korábban Danó Anna.

Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk