Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Elmaradt a sztrájk Lutonon

Elmaradt a hétvégére tervezett és az eredetileg jövőhéten is tartó sztrájksorozat a Londont kiszolgáló Luton repülőtéren, miután a munkáltató javította az alkalmazottak által korábban elutasított béremelési ajánlatát. Az eredeti javaslatban 2,5 százalékos idei béremelés és többszöri egyszeri juttatás szerepelt, a szakszervezet azonban ezt nem fogadta el, azzal érvvel, hogy ez a bérajánlat nem tartana lépést az inflációval sem - írja az MTI.

A brit fővárostól északra fekvő repülőtérre naponta több járat közlekedik Budapestről és Debrecenből.

Az alkalmazottakat képviselő Unite szakszervezet - a legnagyobb brit-ír szakszervezeti szövetség - két hete jelentette be, hogy ha a sztrájkidőpontokig nem sikerül megállapodásra jutni a repülőteret üzemeltető céggel, akkor a május 26-ával kezdődő hétvégén - amely Nagy-Britanniában háromnapos munkaszünet - és azon túl is sztrájksorozat kezdődik Lutonon.

A Unite május 30-ig tartó szakaszos, "gördülő" sztrájkokat tervezett. E tervek szerint egy-egy napra, esetenként másfél napra letették volna a munkát a Lutonon dolgozó tűzoltók, a földi kiszolgáló személyzet tagjai - köztük a csomagkezelők -, a biztonsági ellenőrzéseket végző szolgálat alkalmazottai, valamint a karbantartási és üzemeltetési feladatokat ellátó munkavállalók.

A legtöbb területen azonban már az elmúlt napokban felfüggesztették a sztrájkakció terveit, pénteken pedig a Menzies Aviation repülőtéri szolgáltató cég alkalmazásában álló csomagkezelők is bejelentették, hogy mégsem teszik le a munkát a hétvégén, miután a repülőtér javított béremelési javaslatokat tett.

A Unite pénteken közölte, hogy a következő napokban szavazásra bocsátja az új munkáltatói ajánlatot, és azt javasolja, hogy az alkalmazottak hagyják jóvá az átdolgozott emelési javaslatot. A szakszervezet egyelőre nem ismertette, hogy a munkaadó milyen módosításokat hajtott végre az ajánlaton.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk