kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Na, ezért jó kollégákkal együtt futni

Hogy miért érdemes sportra ösztönözni a kollégákat egy cégen belül, arról számtalan kutatást, felmérést lehet találni a neten. Legtöbben a futás mellett döntenek, klubokat alapítanak, ahol edző segítségével fel lehet készülni különböző távokra, akár versenyekre. Ez az az eset, amikor mindenki jól jár. A cég is, hisz a közös sportnak csapatépítő hatása van, jobb lesz a munkahelyi morál, megnövekszik az elköteleződés, a betegségek csökkenése miatt kevesebb ember esik ki a munkából, akiknek ráadásul nő a teljesítménye, sőt, a munkakeresők számára is vonzóbbá válik a munkahely, hisz mindenki szeret egy jó csapathoz tartozni. A másik oldalról már ritkábban esik szó, így megkérdeztünk olyanokat, akik valóban tagjai munkahelyi sportkluboknak, ők mesélték el, mit is adott ez nekik.

Alexa 40 éves, egy építőipari cégnél dolgozik, irodai munkát végez. Gyerekkora óta szeret sportolni, 2014-ben pedig cégük vezérigazgatójának buzdítására beneveztek egy 4 napos Balaton körüli futóversenyre, amit 4 fős váltóban futottak, köztük volt a nagyfőnök is.

„Elég nagy kihívásnak, mindemellett jó bulinak tűnt ez a verseny és ez inspirált minket. Máig hatalmas élményként tartjuk számon az első versenyünket, az újdonság varázsa, a csapatszellem, az összetartozás érzése, a közös célért való küzdés és a siker felejthetetlen. A következő évben két, azután pedig már három céges csapattal indultunk ugyanezen a versenyen.”

Adri 33 éves, online hírszerkesztőként dolgozik az egyik kereskedelmi tévénél, ahol 2016 óta a cég futóklubjának tagja.

„Legtöbbször délutántól késő estig dolgozom, így a fix időponthoz kötött aerobic órák teljesen kiesnek. A futásban pont az a jó, hogy ez talán a legkevésbé időhöz vagy időjáráshoz kötött sport. Korábban mindig tavasszal, a fürdőruha szezon előtt kezdtem el a kampányszerű sportolást. De nem élveztem különösebben és nem is fejlődtem benne semmit. Igazság szerint mindig azt éreztem, hogy kifulladok benne. Amikor 2016 nyarán megalakult a céges futóklub, nagyon megörültem a lehetőségnek. Kaptunk egy edzőt, aki egy csomó hasznos tanáccsal ellátott minket, például, hogy töltsünk le valamilyen appot, és mérjük a futásunkat, mert így jól követhető lesz a fejlődés, és ez minket is motivál majd.”

A lányok szerint persze fontos a technika is, javarészt fejben dől el minden. Állítják, ha testileg-lelkileg rendben van az ember, talán még felül is múlja önmagát.

„Más sportokban sohasem volt kiemelkedően ügyes vagy sikeres, de mivel a futáshoz nem kellenek különösebb skillek és nagy beruházások, hisz elég egy jó futócipő, ezért is megkedveltem” - mondta Adri.

Alexa is azt emelte ki, hogy nagyon jó érzés neki, amikor meg tud felelni a saját elvárásainak, le tudja futni a kiszemelt távot, beér a tervezett időn belül és célba érkezés után máris azon gondolkozik, hogy legközelebb, hogyan legyen még jobb. Ő a sportnak köszönheti azt is, hogy megszabadult asztmájától, ráadásul 40 évesen is olyan az alakja, mint egy húsz évesnek. Azt mondja, van olyan kollégája, aki saját bevallása szerint gyűlölt futni, de azért, hogy csatlakozni tudjon a társaságukhoz, minden évben felfejleszti magát.

Adri azt mesélte, a munkahelyi csapat, akikkel elkezdték a futóklubot, mára baráti társasággá vált, akikkel nemcsak közös futásokat, de kirándulásokat, utazásokat is gyakran szerveznek.

„Nem mondom, hogy egy adott szezonban könnyű újra futócipőt húzni, és elindulni, de ha már belejöttél az edzésekbe, és kondiba lendültél, akkor olyan flow-élményt tud adni, amit én eddig nagyon kevés helyzetben tudtam csak megtapasztalni. A legelső versenyemen trióban futottam le a félmaratont. Én voltam a harmadik ember a váltóban. Sose felejtem el, hogy annyira izgultam a nagy nap előtt, hogy alig aludtam valamit. A váltóponton annyira jó hangulat volt, hogy azt éreztem, ettől az érzéstől függővé lehet válni. Az meg csak hab a tortán, amikor az orvos az EKG-vizsgálaton megkérdezi, hogy maga sportol valamit?”

A lányok szerint kollégákkal már csak azért is jobb együtt futni, mert hiába nincs kedved épp hozzá, -mert szakad az eső, vagy fúj a szél, vagy csak úgy - kevésbé vagy hajlamos lemondani. Mert nem csak rólad van szó, hanem a csapatról, akinek tagjai bátorítják, bíztatják, támogatják egymást, és ez egy óriási húzóerő.

„Sokat segít, ha valakivel közös edzést beszélsz meg. Egyébként a versenyek is pont erre jók, hogy célt adnak a sportolásnak. De cél lehet az az érzés is, amikor a zöldellő, madárcsicsergős erdőben futsz, miközben hallgatod a légzésed.”

A lányok azt mondják, jó edzővel és edzéstervvel nagyon sokat lehet fejlődni, de ebben a sportban az a lényeg - az elején legalábbis mindenképp - hogy indulj el, és csináld. Lehet akármilyen hiper-szuper edzésterved, ha nem kelsz fel a kanapéról.

„A legfontosabb szerintem, hogy ne add fel és legyél nyitott. Arra is, hogy lesznek napok, amikor nem megy, amikor rosszul vagy, és lesznek versenyek, amik nem úgy sikerülnek, ahogyan eltervezted. De attól még nem kell a kukába dobni az egészet. Az kétségtelen tény, hogy a futástól nem csak a fogyást kaphatod meg, hanem rengeteget tanulsz is magadról - tette hozzá Adri.

A lányok példájából is jól látszik, a munkahelyi sportolással számtalan előnyhöz jut a munkavállaló, ami érinti munkahelyi teljesítményét, magánéletét és egészségi állapotát is és így természetesen a munkahelyét is. Hisz az adott cég nem csak egy fitt, kreatív és lojális munkaerőt kap, hanem a piaci versenytársakat is lekörözheti, a vállalatról kialakult pozitív kép tovább erősödhet, ráadásul a munkahelyi egészségfejlesztésre fordított összeg hosszú távon sokszorosan meg is térül. Ez az igazi win-win!

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk

Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét

Egy jelentés szerint az 1990-es évek óta most emelkedett az eddigi legmagasabb szintre a munkaerőpiacot hosszú távú betegség miatt elhagyó emberek... Teljes cikk