Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Figyelmeztető sztrájk az Audi gyárban

Két órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntek délelőttre az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ), miután a csütörtöki sztrájkbizottsági értekezleten egyhangúan elutasították az Audi Hungaria Zrt. bérajánlatát - írja az MTI.

images

images

Az érdekképviselet tájékoztatója szerint a bértárgyaló delegáció átadta a munkáltatónak a sztrájkkövetelését és jelezte, hogy az teljes mértékben megalapozott és szakmailag alátámasztott.

A sztrájkkövetelésben foglaltak szerint a bérmegállapodást egy évre szeretnék rögzíteni úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

A tájékoztató szerint a szakszervezet megbízásából a hiteles pénzügyi beszámolók alapján gazdasági szakértők megvizsgálták a Volkswagen csoporthoz tartozó legfontosabb nyugat- és kelet-európai egységeknél 2017-ben regisztrált üzleti és bérekkel kapcsolatos mutatókat.

Az elemzésekből kiderül, hogy a győri Audihoz képest a szlovákiai gyárban dolgozók átlagbérelőnye 28 százalékos, a csehországié 25 százalékos, a lengyelé közel 39 százalékos, a belga Audinál fizetett átlagbér pedig 3,6-szorosa a győrinek. Kitérnek arra is, hogy egy kérdőíves felmérés alapján a dolgozók a jelenlegi nettó jövedelmükhöz képest negyven százalékos növekedéssel éreznék a tisztes megélhetés tekintetében megbecsülve magukat.

Kiemelték, hogy a munkatársak és a szakszervezet nem a németországi fizetések egy az egyben eléréséért harcol, hanem a kialakult jelentős lemaradás csökkentéséért.

Az Audi Hungaria Zrt.-nél szeptember óta tartanak a bértárgyalások. Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán azonban a korábbi ajánlathoz képest "közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. A vállalatnál legutóbb 2017. január 26-án tartottak két órás figyelmeztető sztrájkot a megrekedt bértárgyalások miatt.

Fotó: audi.hu
MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk