kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Genderszakok: Nem szakmai alapon kaptak kritikát

Semmilyen kritikát nem tudtak szakmai alapon megfogalmazni a genderszak ellen - írta az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja arra reagálva, hogy a kormány most megszüntetné az egyetemi genderszakokat.

"Egyetlen minisztérium, tudományos, szakmai vagy társadalmi szervezet észrevételt, megjegyzést, aggályt vagy kritikát a szak tartalmával kapcsolatosan nem fejtett ki" - így reagált Juhász Gábor, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja arra, hogy a kormány betiltaná a genderszakot.

Mint írta, 12 éve került be ez a képzés az egyetemre, és akkor sem találtak semmilyen problémát, amikor 2016-ban egy felülvizsgálaton úgy döntöttek, hogy maradhat a képzés - számol be róla a hvg.hu.

Juhász azt is megígérte: a szak oktatói bármikor szívesen vitáznak a tartalomról vagy a követelményekről. Így azonban a kormány előtt lévő előterjesztés "azt a látszatot kelti, hogy érdemi viták nélkül kerülhetnek megszüntetésre tudományos fórumok által megméretett szakok".
"Aggályosnak tartjuk, hogy az előterjesztés olyan szak megszüntetését irányozza elő, ami a férfiak és nők közötti társadalmi viszonyokkal és nemi egyenlőtlenségekkel, így a család és a népesedés kérdéseivel, mindezek magyarországi és globális gazdasági és kulturális okaival és következményeivel foglalkozó szakemberek hosszútávú utánpótlását biztosíthatja" - tette hozzá a dékán.

hvg.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk