kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Ötből két munkavállaló felmondana Romániában

Minden öt alkalmazottból kettő elégedetlen a munkahelyével vagy szakmájával, és még az idén váltani készül Romániában. Szakemberek szerint a fiatal generáció rugalmasabb – írja a kronika.ro.

images

images

Könnyebben váltunk munkahelyet – derül ki a BestJobs állásközvetítő portál által készített felmérésből, amit a kronika.ro idéz. Eszerint ötből két romániai alkalmazott mondja ma azt, hogy elégedetlen szakmai helyzetével, vagy úgy gondolja, hogy rossz ágazatban dolgozik, és számítása szerint 2019-ben munkahelyet vált. Minden tizedik munkavállaló külföldön képzelné el a jövőjét. A legtöbben a fizetés miatt váltanának, ők 50 százaléknyian vannak. 39 százalék a szakmai fejlődést említette. 28,5 százalék pedig a környezetváltozás miatt távozna új munkahelyre.

A megkérdezettek 27 százalék azt mondja, hogy nem szereti, amit csinál, vagy úgy értékeli, hogy az ágazat, amelyben dolgozik, nem felel meg a szakmai képességeinek.

A fiatalok könnyebben lépnek értelemszerűen. A technológiai fejlődés pedig azt eredményezi, hogy állandóan jelennek meg olyan munkahelyek és szakmák, melyekről öt évvel ezelőtt nem is hallottunk, vagy el sem tudtuk képzelni, hogy léteznek.

kronika.ro
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk