kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Kétszeres bért ígért a Honvédkórház

Jelentős béremelést ígért az intézmény sürgősségi centrumában dolgozóknak a Honvédkórház vezetése. Ettől azt várják, hogy normalizálódik a helyzet az osztályon és megáll a tömeges felmondás is.

images

images

A hvg.hu úgy értesült, hogy megegyezett a Sürgősségi Betegellátó Centrumban dolgozó orvosokkal és ápolókkal a Honvédkórház vezetése. A dolgozóknak kedd reggel az intézmény parancsnoka Kun Szabó István vezérőrnagy, valamint a kórház orvosigazgatója és ápolási igazgatója tartott értekezletet, amelyen az eddig béreik több mint dupláját ígérték a munkavállalóknak.

Az egyelőre csak szóbeli ígéret szerint az SBC egyes műszakjait irányító, úgynevezett váltásvezetők (vezető sürgősségi szakorvosok) bérét információik szerint ötezer forintról tizenháromezerre, az osztályon dolgozó szakorvosokét és sürgősségi szakorvosokét pedig 4 ezer forintról tízezerre emelné a Honvédkórház.
A nővérek is ígéretet kaptak elmaradt túlórapénzeik kifizetésére, illetve béremelésre, velük azonban csak későbbi kezdik meg a részletes tárgyalásokat.

A kórház vezetése az eszközpark és a felszerelések pótlására, valamint a közbeszerzések felgyorsítására is ígéretet tett. Így kedd délután máris két új lélegeztetőgéppel és négy betegőrző monitorral lett gazdagabb a sürgősségi centrum.
A Népszava pedig arról írt, hogy Zacher Gábor távozása után Burány Béla csak úgy vállalta el a sürgősségi vezetését, ha emelik a béreket. Bár korábban Zacher is kapott ígéretet a bérek emelésére, az február óta várat magára. Mindenesetre a lapnak nyilatkozó egyik dolgozó azt mondta, hogy nem csak megállhat a felmondási hullám, hanem akár korábban ott dolgozó kollégák térhetnek vissza, ugyanis a most megígért órabér a területen dolgozók átlagánál magasabb.

A Népszava azt írta a kedden beígért béremelésről, hogy az a pénteken felmondott Zacher Gábor utóda, Burány Béla kifejezett feltétele volt ahhoz, hogy elvállalja a sürgősségi osztály vezetését. A hvg.hu információ szerint a béremelést ugyanakkor Zacher is több alkalommal próbálta kijárni a dolgozóinak. Legutóbb februárban kapott egy a mostaninál alacsonyabb - 8, illetve 6 ezer forintos - emelésről szóló ígéretet a kórház vezetőjétől, de végül az sem valósult meg.

A reggel bejelentett bérmegállapodásról a sürgősségi osztály egy dolgozója a hvg.hu-nak azt mondta: szerinte annak nemcsak megtartó ereje lehet, vagyis maradásra bírhatja az áldatlan állapotok miatt távozni készülő szakorvosokat, de akár a már korábban felmondott szakemberek is visszatérhetnek, a beígért órabér ugyanis magasabb a hasonló területen máshol elérhető átlagnál.

hvg.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk