kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A vállalatoknál dolgozók csaknem fele minimálbért kap

A Pénzügyminisztérium kimutatása szerint a magyar vállalati szektorban dolgozó munkavállalók közel fele minimálbért, vagy garantált bérminimumot visz haza.

images

A portfolio.hu cikke szerint a hazai vállalati szektorban dolgozó munkavállalók több mint 42 százaléka minimálbérre, vagy garantált bérminimumra van bejelentve itthon. A lap ezt egy Pénzügyminisztérium által készített dokumentumra hivatkozva írja, ami hozzájuk került.

A dokumentum szerint a vállalatoknál alkalmazott munkavállalók 42,4 százalékát érintette tavaly a minimálbér, vagy a garantált bérminimum emelése. Előbbi 443 ezer, az utóbbi 436 ezer magyar munkavállalót érintett a vállalati szektorban, ez összesen 879 ezer embert jelent.

A lap munkaerő-piaci szakemberekre hivatkozva arról is beszámolt, hogy szerintük az állami szektorban olyan 230-250 ezer fő lehet, akiket a legalacsonyabb bérszinten tartják, viszont rájuk nem terjedt ki a Pénzügyminisztérium elemzése. Velük együtt azonban 1,1 millióan kaphatják a teljes nemzetgazdaságban a minimálbért, vagy a garnatált bérminimumot.

A dokumentum az önálló vállalkozókra nem terjed ki (akiknek nem bérjövedelmük van, de nem zárja ki ez azt, hogy egy részük minimálbér környékén kereshet), valamint a közfoglalkoztatottakat sem számolták bele, akiknek még a minimálbérnél is alacsonyabb a jövedelmük.

A lap szerint a minimálbérben vagy garantált bérminimumban részesülők aránya a dolgozói népességen belül megyénként eltérő: míg Budapesten 32%, Közép-Magyarországon 34,2%, a közép-dunántúli és nyugat-dunántúli régiókban 40% körüli a legalacsonyabb bérért dolgozók aránya, addig Békés megyében a munkavállalók közel kétharmada, a dél-dunántúli, észak-magyarországi és alföldi területeken pedig fele kapja a legalacsonyabb bérezést.

potfolio.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk