kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Megdöbbentek a tűzoltók a béremelés utáni fizetésükön

Egy hét éve a szakmában lévő beosztott tűzoltó kevesebbet keres 160 ezer forintnál, ezért ha nem lesz emelés, a tűzoltók tömegével fogják elhagyni a szolgálatot, figyelmeztet az egyik szakszervezet.

images

Közleményt adott ki az Egységes Tűzoltó Szakszervezet (ETSZ) az OS-ben. Most kapták ugyanis meg a tűzoltók az illetményemelkedésükről tájékoztató parancsukat. Egy 7 éves szakmai múlttal rendelkező, beosztott tűzoltó havi keresete kevesebb, mint 160 ezer forint. Ráadásul nekik 204 órát kell havonta minimum dolgozniuk.

Elfogadhatatlan, hogy a KSH által közölt adatok alapján a költségvetési szektorban a közfoglalkoztatottak nélkül számolt nettó átlagkereset 245 ezer forint, ugyanakkor egy tapasztalt tűzoltó ennek töredékét, 160 000 forint körüli összeget visz haza, áll a közleményben. A ETSZ szerint azonnali béremelésre van szükség, hogy ne váltsanak a tüzekhez kivonuló tűzoltók munkahelyet. Továbbá a vonulós tűzoltókkal szemben támasztott fokozott fizikai és pszichikai követelmények miatt korkedvezményes nyugdíjat kell bevezetni, javasolja a szakszervezet.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk