Megjelent: 6 éve

Ha a főnök hibázik, a legjobb dolgozóit veszítheti el

A legjobb munkaerőt a legnehezebb megtartani, ha a főnök hibás döntéseket hoz, a legjobbak távoznak elsőként, hiszen utánuk kapkodnak a cégek - írja a Forbes.

images

images

Egy amerikai felmérés szerint a legjobban dolgozók egyharmada egyáltalán nem elkötelezett a munkáltatója iránt. Ha szükséges bármikor munkahelyet vált, annak ellenére is, hogy egy egy ilyen csalódás akár a munkavállaló teljesítményén is meglátszódik. Ha nem is feltétlenül égnek ki, csökken a lelkesedésük a szakma iránt - írják.

Travis Bradberry, az amerikai Forbes külsős munkatársa szerint vannak hibák, amiket nem szabad elkövetni a főnöknek. Szükség van szabályokra, de nem szabad túlszabályozni a munkavállalókat, nem jó, ha úgy érzik a főnök túlzottan figyeli őket. Nem szabad úgy tenni, mintha mindenki egyformán jól lenne, mert akkor a dolgozók úgy érezhetik nem éri meg jól teljesíteni.

A rossz teljesítmény, a jókat is lehúzhatja, nem szabad megengedni, hogy valaki folyamatosan gyengén teljesítsen. Jó motiváció lehet, ha a jó munkatársak érzik, hogy megvannak becsülve, fontos a dicséret, az elismerés. Ez lehet fizetésemelés, vagy előléptetés, mindenkit mással lehet motiválni.

Fontos, hogy a legjobbak is lássák a kitűzött célokat, különben elveszhet a lelkesedésük. Ha a munkavállalók jól érzik magukat a munkahelyükön, hatékonyabban megy a munka!

Fotó: Pixabay
Forbes
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk