Megjelent: 5 éve

Érdeklődés hiányában elmaradhat a sztrájk

A Magyar Idők szerint elbizonytalanodtak a szakszervezetek, és sem a jövő szombati demonstrációkban, sem az országos sztrájk létjogosultságában, illetve annak időpontjában nincs egyetértés.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Magyar Időkmegkeresésére azt mondta: korábban többen félreértették őket, és a jövő szombatra szervezett országos megmozdulások csak demonstrációk, félpályás útlezárások, egyéb figyelmeztető akciók lehetnek, mert az általános sztrájkhoz megfelelő munkavállalói hajlandóságra van szükség. Az országos sztrájk megszervezésére még nincs konkrét időpont, egyelőre csak az előkészítése tart, ezt a folyamatot több konföderáció és helyi szakszervezet közös, sztrájkelőkészítő bizottság felállításával kezdte, az folyamatosan konzultál a következő lépésről.

Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke azt közölte: tagjaik körében csak a kormánnyal való esetleges eredménytelen tárgyalások esetén kezdődne a felmérés a sztrájkhajlandóságra, a sztrájk megszervezése legalább egy hónapot venne igénybe. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tárgyalást tartanák a célravezető megoldásnak, és ők is abban érdekeltek, hogy a munkabeszüntetést elkerüljék.

A Magyar Idők keddi cikke szerint "a politikai pártoktól függetlenül működő szakszervezeti konföderációk többsége már korábban elhatárolódott az ellenzékkel közösen szerveződő megmozdulásoktól". Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a lapnak azt mondta: semmi esélye sincs egy sikeres, országos sztrájk megszervezésének, "a munkavállalók ugyanis politikai célú sztrájkban nem vesznek részt, ráadásul ez a politikai célú nyomásgyakorlás mindössze egy silány kaland lehet, amelyet a gazdasági helyzet sem indokol".

Magyar Idők/MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk