kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

5600 embert bocsát el a T-Systems

A Deutsche Telekom német távközlési szolgáltató konszern IT üzletága, a T-Systems 5600 németországi alkalmazott elbocsátásáról állapodott meg a szakszervezetekkel - írja az MTI.

A több hétig tartó tárgyalásokat követően létrejött megállapodás értelmében a T-Systems új vezérigazgatója, Adel Al-Saleh átszervezési stratégiája keretében 5600 alkalmazottat bocsátanak el a Németországban foglalkoztatott 17 ezerből az eredetileg tervezett 6 ezer helyett.

Az amerikai származású Al-Saleh az év elején került a Deutsche Telekom veszteséget termelő IT üzletágának élére és két évet adott magának arra, hogy nyereségessé tegye a hétmilliárd eurós forgalommal működő informatikai üzletágat. A létszámcsökkentéssel 600 millió euró működési költséget kíván megtakarítani, amit nagy növekedési potenciállal bíró digitális és felhő szolgáltatások fejlesztésére tervez fordítani.

A T-Systems szóvivője szerint az elbocsátásban érintett alkalmazottak kiértesítését a jövő héten kezdik meg.

A tervek szerint 2020 végéig 3765 munkahely szűnik meg a vállalatnál, majd 2021-ben további 1200. A T-System németországi irodáinak száma eközben 25-re csökken a jelenlegi 230-ról.

A T-System a Németországban szerzett tapasztalatok alapján külföldön is csökkenteni készül alkalmazottainak jelenlegi 37,5 ezres létszámát, és csak Magyarországon, Szlovákiában és Indiában tervezi folytatni tevékenységét. Az átszervezés haszonélvezője egyértelműen az indiai részleg lesz, ahol a jelenlegi 400-ról 3 ezerre nő az alkalmazottak száma.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk