kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A vezető személye és az emberi kapcsolatok a kulcs

Holtversenyben első helyen "végzett" a megfelelő vezető kiválasztása és a jobb emberi kapcsolatok kialakítása olvasói szavazásunkban. Azt a kérdést tettük fel, hogy az Önök véleménye szerint, hol lehetne leginkább megfogni a fluktuációt. A szavazatok alapján mindkét tényezőre majdnem ugyanannyian, a válaszadók gey-egy harmada szavazott.

images

A közelmúltban többször is írtunk arról, hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok a munkahelyen, és mekkora szerepük van abban, hogy sikerül-e a munkaerőt megtartani. Erre világított rá egy országos fluktuáció kutatás is.

Szavazóink harmada is ezt a véleményt tükrözte vissza, illetve mindössze 2%-al többen vélték úgy, hogy a megfelelő vezető kiválasztása a kulcsa a fluktuáció csökkentésének.

17% gondolta úgy, hogy a célzott fejlesztés és karriertervezés lehet döntő tényező, mindez összhangban azzal a mostanság sokat emlegetett szlogennel, hogy a megtartás az új toborzás.



Azért 13%-nyian a hatékonyabb toborzási-kiválasztási folyamatban látják a megoldást, vagyis ha a megfelelőbb embereket sikerül kiválasztani, a megfelelő pozícióra, akkor kisebb eleve kisebb az esély arra, hogy az illető távozzon a vállalattól.

Bár kevésbé tűnik tényezőnek, de a jobb belső kommunikációnak és az eredményesebb beillesztésnek is lehet szerepe.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A foglalkoztatottak aránya Magyarországon

Így változott a foglalkoztatási ráta a 15-64 éves népesség körében 2009 és 2022 között. Teljes cikk

Grafikonon a gazdasági aktivitás Magyarországon 2009 és 2022 között

Így változott a gazdasági aktivitási arány a 15-64 éves népességkörében a KSH adatai szerint. Teljes cikk

A sztrájkok számának alakulása hazánkban

Így változott a sztrájkok, a sztrájkokban részt vevők és a kiesett órák száma 1991 és 2022 között Magyarországon. Teljes cikk