Megjelent: 6 éve

Gondok vannak a magyarok nyelvtudásával

Nem mutatnak nagy hajlandóságot idegen nyelvek elsajátítására a magyar fiatalok - derült ki egy friss kutatásból. Szakértők szerint a hibát nem bennük, hanem az oktatási rendszerben kell keresni.

Az uniós országok között Magyarországon van a legtöbb olyan fiatal, aki nem szeretne újabb idegen nyelveket tanulni - egyebek mellett ez is kiderül az Európai Bizottság oktatási főigazgatóságának friss kutatásából, amiben a 18-30 évesek nyelvtudását és nyelvtanulási hajlandóságát térképezték fel.

A Népszava cikke szerint az eredmények arra is rámutattak, hogy a magyar fiatalok többsége, 72 százaléka egy, maximum két nyelven tud írni és olvasni - és ebbe már az anyanyelv is beleszámít. Ezekkel az eredményekkel a statisztikák utolsó helyein kullog Magyarország. Egyedül az Egyesült Királyságban élő fiatalok válaszoltak nagyobb arányban (74 százalék) igennel például arra a kérdésre, kényelmesen érzik-e magukat úgy, hogy csak az anyanyelvüket beszélik. Rögtön utánuk a magyarok következnek, 49 százalékos aránnyal. Hátulról a harmadik helyen szereplünk azon uniós országok között, amelyek fiataljai eltökéltek egy már ismert idegen nyelv további erősítése mellett.
Mindez egybecseng az európai felnőtt lakosság nyelvismeretét vizsgáló legutóbbi Eurostat felméréssel is, mely szerint a magyaroknak csak a 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet - ez a legrosszabb arány az egész unióban. A lemaradásunkat jól tükrözi, hogy még a harmadik leggyengébb eredményt produkáló Spanyolországban is 51 százalék a legalább egy idegen nyelven beszélők aránya.

- Teljes szemléletváltásra lenne szükség a hazai nyelvoktatásban - mondta az eredményekkel kapcsolatban Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. Szerinte a most megjelent statisztikák azt mutatják, hogy a magyar fiatalok közül is egyre többen kezdik felismerni a nyelvtanulás fontosságát, de a kellő motiváció még hiányzik. - Azt is jó lenne megérteni, hogy a nyelvtanulás célja nem elsősorban egy nyelvvizsga, hanem egy olyan stabil nyelvtudás megszerzése, amit a mindennapi életükbe is be tudnak építeni - fogalmazott. Ez sokat segítene a megfelelő motiváció kialakításában.

Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk